Védőoltás az életért. Ezen a héten van az Európai Védőoltási Hét, amit 2005-ben vezetett be az Egészségügyi Világszervezet. A kezdeményezés célja, hogy tudatosuljon az emberekben az oltások jelentősége.
A védőoltások hete
A rovat további hírei: Közélet
Átadták a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat
A csütörtöki közgyűlés elején ünnepélyes keretek között adták át a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat. Az elismerést idén a képviselőtestület dr. Kéthelyi Ágnes fogszakorvos részére adományozta.
Csökken a gázolaj ára
Csökkenti a Mol bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.
Még nem késő védőoltást kérni
Az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint december 3 – december 9. között Fejér megye területén 1106 fő, az előző hetinél 19,5 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
D+ Híradó - Évzáró, olvasópróba
18 milliárdos fejlesztés a hulladékgazdálkodásban, a Twist Olivert próbálják a Bartókban, szépkorú köszöntés - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.
Módosította a parlament a munka törvénykönyvét
Megszavazta a parlament szerdán a munka törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét.
Csúcson az ipari termelés növekedése
Októberben az ipari termelés 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,3 százalékkal emelkedett, mivel idén eggyel több munkanap volt a hónapban - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Fenyőfát kapnak ajándékba
Az adventi időszakban a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Kormányhivatal immár nyolc éve jótékony célú fenyővásár szervez, és fenyőadománnyal segíti, hogy méltó legyen a Fejér megyei szociális és gyermekvédelmi intézmények karácsonya - közölte a kormányhivatal.

