Ez már történelem - 60 éves a Dunaferr
A térség legnagyobb középfokú oktatási intézménye fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepelheti idén. A Dunaferr-hét programsorozata is ennek a jeles jubileumnak a jegyében telt, illetve telik. Galériával!
Az iskolai héten gazdag és színes programok szolgálták a diákok kikapcsolódását. Többek között smink- és fodrászverseny, fa- és virágültetés, spontán zenélés, bűvöskocka bajnokság, táncparti és udvari főzőcske, szakmai nap és focibajnokság. Persze a versenyek sem maradhattak el, úgymint: dekázó verseny, iskolatörténeti rajzverseny, szavaló-, szépség- és tanár-diák verseny, valamint asztalitenisz-verseny.
Hétfőn előfutamokon mérhették össze erejüket a kötélhúzók. Ma a Mukinál találkoztak a központi épület és a villamos tagintézmény legerősebbjei. A viadalokon nagyrészt a központi épület diákjai brillíroztak. Pénteken tanításmentes nap lesz, ahol kedvükre sportolhatnak, kikapcsolódhatnak a tanulók. A hatvan éves jubileum folytatódik, május végén-június elején egy gálával is ünnepel az iskola.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: elsősavatással ünnepelt a Móricz
2022. dec. 21.
Kodály Zoltán születésnapjára időzítette ünnepségét az ének-zenei tagozatos iskola, derül ki a DSTV összeállításából. Évtizedes hagyományt folytattak a Móriczban: játékos erőpróba nyomán válhattak az intézmény teljes jogú polgáraivá a legkisebbek. Hangkép.
DSTV: mesés vendégség a Móriczban
2022. dec. 09.
Varázslatos foglalkozásról tudósít a DSTV összeállítása. A Móricz iskolában Böde Péter vándor meseíró interaktív program keretében, játékos formában beszélt az állat- és növényvilágról. Hangkép.
Országos versenyt rendezett a Rudas
2022. nov. 30.
A szakmai legjobbjai mérték össze gép- és gyorsíró-tudásukat a Rudas középiskolában a közelmúltban. Több világbajnokot köszöntöttek a megméretésen, és három rudasos induló is vállalta a versenyt!
DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda tagintézményben
2022. nov. 30.
Szakmai program, ismerkedés, pedagógusok – nem egyszerű, ám annál fontosabb döntésről tudósít a DSTV összeállítása. A jövő diákjai mellett hozzátartozókat is várt Iskolanyitogató című programjára a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye. Hangkép.
DSTV: a bölcsődékben kezdi a fejlesztést a szakszolgálat
2022. nov. 23.
Komoly szakmai fórumról tudósít a DSTV összeállítása. Sajátos nevelési igény a bölcsődében címmel várta tanácskozásra Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye a bölcsődékben dolgozó kisgyermeknevelőket, szakembereket. Hangkép.
Tíz csapat tagjai versengtek a gépek mögött a Rudasban
2022. nov. 17.
Fiatalon elhunyt kollégájuk emlékét ápolják a "gpsz" Informatikai Csapatversennyel – a megméretésnek idén már tizenkettedszerre adott otthont a Rudas középiskola.
Rudasos sikerek az egyetemi TDK-n
2022. nov. 12.
A Rudas középiskola két csapata is bekapcsolódott a Dunaújvárosi Egyetemen rendezett a Tudományos Diákköri Konferencia erőpróbájába. A középiskolások mindkét triója különdíjat érdemelt a tudományos értekezésért.