Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Futsal: győzelem a rivális ellen

Sport
DFDSE
futsal
utánpótlás
bajnokság
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. ápr. 03., 16:51

A DFDSE U20-as futsal csapata kiütéses sikert aratott, az U17-es gárda viszont rossz helyzetkihasználása miatt vereséget szenvedett a Veszprém együttesétől.

A főiskola sportcsarnokában léptek pályára tegnap DFDSE utánpótlás futsal csapatai, melyek ellenfele a Veszprém gárdája volt az U20-as és az U17-es korosztályban is. A két korosztályos együttes rendre nagy csatákat vívott egymással az idei szezonban, így ezúttal is kemény mérkőzésekre lehetett számítani. Az U20-as korosztály összecsapásán azonban elmaradt a kiélezett küzdelem, köszönhetően elsősorban annak, hogy a dunaújvárosi fiatalok remek teljesítménnyel rukkoltak elő: a 3-2-es félidei állást követően állva hagyták vetélytársukat, s Nédó, valamint Farkas három-három találatával végül kiütéses, 10-3-as győzelmet arattak.

Az U17-es együttes viszont ezúttal nem tudta begyűjteni a három pontot, amit leginkább annak köszönhetett együttesünk, hogy hiába dolgoztak ki sok helyzetet játékosai, ezek nagy része kimaradt. Az ellenfél kapusa remek napot fogott ki, ráadásul a kapufa sem volt a mieinkkel, így hiába játszottak izgalmas, szoros mérkőzést fiataljaink, végül a Veszprém örülhetett a 8-5-ös győzelemnek. A DFDSE U17-es és U20-as futsal csapatai holnap délelőtt újra hazai környezetben méretik meg magukat, mivel délelőtt tíz órától a Békéscsaba korosztályos együttesei ellen húznak szerelést.

Eredmények, gólszerzők:

U20
DFDSE - Veszprém Futsal Club 10-3
(3-2)
Gólszerzők: Nédó 3, Farkas E. 3, Dorogi 2, Gyöngyösi, Kaszala

U17
DFDSE - Veszprém Futsal Club 5-8
(2-3)
Gólszerzők: Kiss P. 3, Dancs, Varga L.

A rovat további hírei: Sport

Hazai meccs előtt az Acélbikák

Hazai meccs előtt az Acélbikák

2024. okt. 18.

Idén már másodszor lép pályára az Újpest ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

DSTV: sporttal ünnepelték a szép jubileumot

DSTV: sporttal ünnepelték a szép jubileumot

2024. okt. 17.

Az idei volt az 50. elkezdett tanév a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium életében. A jeles jubileum alkalmából nagyon sok programmal készül az iskola – a sportos vonal nyitánya pedig a Rudas50 Kupa elnevezésű sportesemény volt. Hangkép.

Olimpiai bronzérmes kapust igazolt a DFVE

Olimpiai bronzérmes kapust igazolt a DFVE

2024. okt. 17.

Dunaújvárosban folytatja pályafutását az orosz női válogatott 31 esztendős kiváló hálóőre, Anna Karnaukh.

Nem kell szégyenkezni a fiataloknak

Nem kell szégyenkezni a fiataloknak

2024. okt. 16.

A MAFC ellen simán nyert, a Pénzügyőrtől szettet lopott a DSE Röplabda Akadémia U17-es fiú együttese a korosztályos bajnokság harmadik fordulójában.

Oda a címvédő hibátlan mérlege

Oda a címvédő hibátlan mérlege

2024. okt. 16.

Nincs már hibátlan csapat a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt alapszakaszának ST Solar csoportjában.

Elvárható a továbbjutás a kupában

Elvárható a továbbjutás a kupában

2024. okt. 16.

A magabiztos továbbjutás reményében ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a Szentes ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében pénteken és szombaton.

Hazai és nemzetközi sikerek

Hazai és nemzetközi sikerek

2024. okt. 15.

A veterán világbajnokságról és csongrádi U8-as gáláról is szép eredményekkel térhettek haza a DKSE és fiókszakosztályának birkózói.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő