Ha nehezen is, de legyőzte a japán csapatot a magyar jégkorong válogatott a lengyelországi világbajnokság első játéknapján. Együttesünk kétszer is hátrányba került a találkozón, de a hajrában Banham és Hári góljaival végül 4-2 arányban hozta a remélt sikert.
A japánok elleni mérkőzéssel kezdte meg szereplését a krakkói Divízió I/A-s világbajnokságon a magyar jégkorong válogatott. Mely a közelmúlt sérülései után újabb nagy névvel gyengült a nyitómeccsre, hiszen a német bajnokságból hozott eltiltása miatt nem korcsolyázhatott jégre a mai nyitómeccsen Sofron István sem, így a magyar szakvezetésnek alaposan bele kellett nyúlnia a sorok összetételébe.
A kezdés ráadásul finoman szólva sem alakult jól, hiszen már a második percben megszerezte a vezetést ellenfelünk, miután Obara húzott meg egy cselt Gőz mellett, majd lőtt, s a megpattanó korong pont annyira csapta be Rajnát, hogy nem tudta hárítani a japán csatár lövését (0-1). A gólra góllal válaszolt csapatunk, ám hiába ütötte be Kóger a levegőből, bravúrosan a felpattanó korongot, magas bot miatt – sajnos jogosan – érvénytelenítették a találatot a játékvezetők. A 10. percben viszont már nem volt apelláta, mert Banham kapásból eleresztett bombájába Kóger nyúlt bele a kapu előtt, s máris mehettek újra közepet kezdeni a csapatok (1-1). Az első harmadból hátralévő időben egy Kóger kapuvasa, majd Rajna két nagy védése adott még okot az izgalomra, ám a nagy iramot hozó első harmad végéig már nem született újabb találat, így egállal vonultak az első pihenőre a csapatok.
A második felvonásban nagy elánnal esett neki a japánoknak csapatunk, mely az első hat-hét percben komoly fölénybe került, ám a kapu előtt rendre jött egy-egy kisebb hiba, ami miatt nem tudtuk beütni a remélt vezető gólt. A japánoknak viszont elég volt ehhez egy erős harminc másodperc a játékrész derekán, mikor beszorították a magyar csapatot, s Hirano kapáslövésével ismét magukhoz ragadták az előnyt (1-2). Mindössze fél percig örülhettek azonban a vezetésnek, mert Erdély Csanád szemfüles találatával hamar egalizált válogatottunk (2-2). A harmadból hátralévő időben több lehetőség is adódott mindkét gárda előtt, de ahogy az első húsz perc végén, úgy ezúttal sem sikerült már kapuba találni, így a záró etapra maradt a döntés.
A harmadik húsz perc eleje egyértelműen a japánoké volt, akik percekre beszorították a magyar csapatot, ám szerencsére sikerült átvészelni ezt az időszakot igazán komoly ázsiai helyzet nélkül. A harmad derekához érve kezdett el a várt szinten játszani a Chernomaz-gárda, mely egyre gyakrabban jutott el ellenfele kapujához, de csak nem sikerült megszerezni a vezető találatot, pedig a lehetőségek megvoltak hozzá. Az utolsó öt perchez érve kétszer is emberfórba került csapatunk, s bár az elsőt még kivédekezték a japánok, a másodikat Banham kegyetlenül bevágta, így a meccsen először végre nálunk volt az előny (3-2). A hajrában kockáztatott japán, mely lehozta kapusát is, ám Hári gólt érő megugrása végleg eldöntötte a találkozót, melyet végül 4-2-re megnyert válogatottunk, s készülhet a holnapi, kazahok elleni összecsapásra.
Magyarország – Japán
4-2 (1-1, 1-1, 2-0)
Magyarország: Rajna, Orbán (1), Vas M., Banham 1 (1), Sarauer (2), Kóger 1, Metcalfe, Szirányi, Sebők (1), Erdély 1, Hári 1 (1), Gőz, Kiss D., Kovács, Vass J., Vincze, Pozsgai, Benk, Nagy K., Magosi (1). Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz.

