Kispályás foci: gálázott a Hamutiprók
Két rendkívül szoros, valamint egy kiütéses eredményt hozó mérkőzés jutott a városi kispályás bajnokság Campus Csoportjának pénteki fordulójára.
Három mérkőzést rendeztek még pénteken este a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus Csoportjának küzdelmeiben. A második tavaszi forduló újabb játéknapjának első összecsapását a Hamutiprók és a Hamburger Hungária játszotta egymással, de hiába állt jobban a tabellán a papírgyári alakulat, a Hamutiprók ezúttal szárnyaltak, s 10-0-s, kiütéses győzelmet arattak. Meglepő sikernek örülhetett a kilencedik helyen álló Irapuato is, mely a középmezőnyben helyezkedő Kiscsövesek ellen győzött 3-2-re egy rendkívül szoros összecsapáson.
A nap rangadóját a harmadik helyezett Varázs-Kép és a listavezető Fanatic SE összecsapása hozta, s ahogy várni lehetett, ezúttal sem csalódtak azok, akik kilátogattak a Lorántffy iskola műfüves labdarúgó pályájára. A két élcsapat hatalmas küzdelmet vívott egymással, melyből a gólok sem hiányoztak, de végül 6-5-re nyert az éllovas, megerősítve ezzel vezető pozícióját a bajnoki tabella élén.
Eredmények:
Hamutiprók – Hamburger Hungária Kft. 10-0
Irapuato – Kiscsövesek 3-2
Varázs-Kép – Fanatic SE 2-3
A rovat további hírei: Sport
Nagy pofon hazai pályán
2025. okt. 12.
A vendég NEKA szinte a végig vezetve vitte el a pontokat a rossz napot kifogó DKKA-tól a női kézilabda NB I szombati fordulójában.
Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában
2025. okt. 11.
Itthon is simán legyőzte a győrieket, így kettős sikerrel jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a DFVE női vízilabda csapata.
Újra itthon a DFC
2025. okt. 11.
A Majosi SE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.
Sokba került a másfél perces kihagyás
2025. okt. 11.
Nagyot küzdött, de egy másfél perces rövidzárlatnak is "köszönhetően" kikapott Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata az Erste Liga pénteki fordulójában.
Biztos előnyben a DFVE
2025. okt. 10.
Fél lábbal már a négy között érezheti magát a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén magabiztos sikert aratott a UNI-Győr otthonában.
DSTV: szép eredmények a grappling ob-n
2025. okt. 10.
Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.
Idei első erdélyi túráján a DAB
2025. okt. 10.
A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.