Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Labdarúgás: csak az U14 örülhetett

Sport
labdarúgás
DPASE
bajnokság
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2015. ápr. 08., 09:00

Nem a legjobban alakultak a DPASE utánpótlás labdarúgóinak hétvégi mérkőzései: fiataljaink négy vereség miatt is szomorkodhattak a hosszú hétvégén.

A Dunaújváros PASE öt utánpótlás együttese is pályára lépett saját korosztálya bajnoki küzdelmeiben a hosszú hétvégén. Sok sikerélmény azonban nem jutott csapatainknak, hiszen négy vereség mellett mindössze egyetlen győzelmet tudtak felmutatni a dunaújvárosi fiatalok.

A DPASE U18-as együttese idegenbe, Kecskemétre látogatott, ahol már az első felvonásban hátrányba került Bakos Zsolt együttese, s mivel a második felvonásban csak két újabb kecskeméti gól miatt szomorkodhattunk, így a házigazdák zárták 3-0-s sikerrel az összecsapást. Az U17-es együttes szintén a Kecskemét ellen lépett pályára, ám hiába a hazai pálya, s a kiegyenlített küzdelem, egy pontrúgásnál pontosabb volt a vendégcsapat, mely első félidőben szerzett vezetőgólját a meccs végéig megőrizte, s végül 1-0-s győzelmet aratott.

Az U16-os korosztály Nyíregyházára látogatott, ám már az első felvonásban kétfás hátrányba került, s ugyan a második félidő elején sikerült szépítenie, a folytatás hazai gólfesztivált hozott, így Viktor Ferenc tanítványai 6-1-es vereséggel hagyták el végül a pályát. Nem várt vereséget szenvedett U15-ös csapatunk a III. Kerület elleni hazai összecsapáson, mivel Andriska Gábor együttese fegyelmezetlenül, sok hibával játszott, amit könyörtelenül kihasználtak a fővárosiak, akik 5-2-re nyerték végül a találkozót. Az U14-es gárda szállított a hétvége egyetlen győzelmét: Arany Dávid fiatal együttese nagy csatában, 2-1-re győzte le a III. Kerület gárdáját egy végig kiegyenlített összecsapáson, mely a 79. percben dőlt el a mieink javára.

Eredmények

U18
Kecskemét – Dunaújváros PASE 3-0
(1-0)

U17
Dunaújváros PASE – Kecskemét 0-1
(0-1)

U16
Nyíregyháza – Dunaújváros PASE 6-1
(2-0)
Gólszerzőnk: Boldizsár

U15
Dunaújváros PASE – III. Ker. TVE 2-5
(0-2)
Gólszerzőnk: Máthé 2

U14
Dunaújváros PASE – III. Ker. TVE 2-1
(1-0)
Gólszerzőink: Schnierer, Nagy L.

A rovat további hírei: Sport

A címvédőt fogadja a Kohász

A címvédőt fogadja a Kohász

2024. okt. 02.

Az idei szezonban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokságot a DKKA felnőtt együttese ma este hét órától.

DSTV: ismét fociztak az ovisok

DSTV: ismét fociztak az ovisok

2024. okt. 01.

Újra kergették a pettyest az ovisok. Remek időben, kiváló hangulatban rendezték meg a 2024-es Ovi Foci Kupa második fordulóját a Római városrészi Tagóvodában múlt héten. Hangkép.

Ismét tarolt a Fox SE a bajnokságon

Ismét tarolt a Fox SE a bajnokságon

2024. okt. 01.

Összesen huszonöt éremmel zárták a Hatvanban megrendezett grappling magyar bajnokság küzdelmeit a dunaújvárosi Fox SE versenyzői.

Remek eredmények a diákolimpián

Remek eredmények a diákolimpián

2024. okt. 01.

Hat dobogós helyezéssel zárták az országos diákolimpiai döntőt a DKSE és Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Újra Dunaújvárosba került az Alcufer Kupa

Újra Dunaújvárosba került az Alcufer Kupa

2024. szep. 30.

Minden mérkőzését megnyerve hódította el a XII. Alcufer Kupa nemzetközi vállalati kispályás labdarúgó torna első helyét a Liberty Dunaújváros együttese.

Megvan az első siker

Megvan az első siker

2024. szep. 30.

Egy nagyon szoros vereséggel és egy meggyőző sikerrel folytatta a korosztályos bajnokság küzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia U17-es fiú csapata.

Ezúttal a Jegesmedvék örülhettek

Ezúttal a Jegesmedvék örülhettek

2024. szep. 30.

Hiába állt fel egyszer kétgólos hátrányból, végül 5-3-as vereséget szenvedett Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: erős a jótékony oldal

  2. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  3. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő