Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Röplabda: tartalékos vereség

Sport
röplabda
Dunaferr SE
bajnokság
vereség
Dunaújváros
Tomanóczy Tibor

facebook megosztás

spigott - 2015. ápr. 26., 19:03

3-1-es vereséget szenvedett a Sümeg elleni helyosztón ma délután a Dunaferr SE röplabda csapata, mely szerdán, hazai környezetben egyenlítheti ki a párharcot.

A meglehetősen érdekesen – jogosulatlan szereplés miatt – elveszített MAFC elleni párharcot követően ma már újabb feladat várt a Dunaferr SE röplabda csapatára, mely délután négy órától Sümegen lépett pályára a hetedik helyről döntő párharc első mérkőzésén. Ahogy a fővárosiak elleni küzdelemben, úgy ezúttal is ellenfelünknél volt a pályaelőny, vagyis ahhoz, hogy megszerezzék a hetedik helyezést, egy meccset mindenképpen el kellett hozni idegenből is.

Ez azonban igen nehéznek ígérkezett úgy, hogy együttesünk rendkívül tartalékos felállásban várta a találkozót, hiszen a csapat nagyobbik része az V. korcsoportos diákolimpián vett részt a Hild iskola színeiben, így vezetőedzőnknek, Tomanóczy Tibornak is be kellett neveznie magát a cserejátékosok közé.
A sorozat első meccsén azonban nem jött össze a győzelem a Dunaferr SE fiataljainak, akik hatalmas csatában, 3-1-es vereséget szenvedtek ellenfelük otthonában. A közel két órás, nagy küzdelemre jellemző, hogy mind a négy szettben a véghajrában dőlt csak el játszmák sorsa: az első felvonást 21-re a Sümeg nyerte, de a piros-fehérek a következő szettben elért 22-25-tel egalizálni tudtak. A harmadik etapban ismét a hazaiak koncentráltak jobban, így 25-22-es részsikerükkel már csak egy játszmányira kerültek a mérkőzés megnyerésétől, melyet a szintén rendkívül szoros 25-23-ra behúzott játékkal értek el, így ők kerültek előnybe a két nyert mérkőzésig tartó párharcban, menyek második felvonását szerdán délután játsszák le a csapatok a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A találkozó után Tomanóczy Tibor vezetőedző sem volt boldog, s mint azt érdeklődésünkre elmondta, elsősorban azért nem, mert hiába álltak fel rendkívül tartalékosan, így is megnyerhették volna az összecsapást.
- Inkább küzdelmes, mint színvonalas mérkőzés volt a mai, mely után azért vagyok leginkább csalódott, mert annak ellenére is győzelmi esélyeink voltak, hogy a csapat fele a végül megnyert országos diákolimpiai döntőben vett részt. Az első felvonásban még meg kellett találnunk a felállásunkat, így ezt a szettet megérdemelten nyerte a hazai csapat, de a másodikban mi voltunk fölényben, s tulajdonképpen biztosan hoztuk is a játékot. A harmadikban jól kezdtünk, de saját hibáink miatt ötpontos vezetést adtunk le pillanatok alatt, újra előnybe hozva ezzel ellenfelünket. A negyedik szett kiélezett csatát hozott, ott a véghajrá döntött a rutinosabb hazaiak javára, de mindent összevetve túl sokat hibáztunk sajnos az egész mérkőzésen, ezt a meccset inkább mi nyertük meg a sümegieknek. Van tehát javítani való, akarat kérdése az egész, de bízom benne, hogy szerdáig sikerül helyrehozni a hibáinkat, s kiegyenlítjük a párharcot.

 

Sümegi RE – Dunaferr SE
3-1
(21, -22, 22, 23)
Dunaferr SE: Guzmics, Hatvany Zs., Stefanovics, Gebhardt Á. Kholmann, Tar, Sárik (liberó). Csere: Tomanóczy Tibor. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Harmadosztályú ellenfél a kupában

Harmadosztályú ellenfél a kupában

2025. júl. 12.

Az NB III-as Bonyhád VLC lesz a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának ellenfele a Magyar Kupa első fordulójában.

Fontos győzelemmel kezdtek a magyarok

Fontos győzelemmel kezdtek a magyarok

2025. júl. 11.

Fordulatos csatában aratott egygólos, 10-9-es győzelmet a görögök elleni világbajnoki csoportmeccsen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

DSTV: tábor a vízben

DSTV: tábor a vízben

2025. júl. 11.

Mint arra már korábban is utaltunk, nyáron településünk megannyi szakosztálya és sportközössége táboroztatja a gyerekeket. A Fabó Éva Sportuszodában is zajlik az élet – a DKSE úszó szakosztálya is várja a versenyző, úszó, és az úszással még csak ismerkedő gyerekeket. Hangkép.

Felemás kezdés a junior Eb-n

Felemás kezdés a junior Eb-n

2025. júl. 11.

Észak-Macedónia ellen simán nyert, a csehektől viszont kikapott a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló U19-es magyar női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.

DSTV: ismét sokan rúgták a bőrt

DSTV: ismét sokan rúgták a bőrt

2025. júl. 10.

Véget ért a Dunaújváros Kupa, amely az egyik legjelentősebb sorozat a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség életében. A szervező DLSZ részéről Petrás Gábor főtitkár értékelte a döntőt és magát a sorozatot, valamint számolt be a tervezett augusztusi programokról is. Hangkép.

A címvédő ellen hangoltak a magyarok

A címvédő ellen hangoltak a magyarok

2025. júl. 10.

A szingapúri világbajnokság rajtja előtt a címvédő amerikai csapattal gyakorolt közösen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.

DSTV: remek szereplés a kupadöntőben

DSTV: remek szereplés a kupadöntőben

2025. júl. 09.

Sukorón rendezték meg a kajak-kenusok Magyar Kupa döntőjét a közelmúltban és a fináléban is több DKSE-s versenyzőnek szurkolhattunk a gyermek, a kölyök és a serdülő korosztályban. A dunaújvárosi fiatalok remekül szerepeltek – a teljesítményüket Horváth Attila, a kajak-kenu szakosztály edzője értékelte. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  2. Sérülések árnyékában is előrelépés

  3. DSTV: mézeskalács a múzeumban

  4. Három pont a fa alá

  5. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő