Húsz éven keresztül szolgálta szeretettel, tudása legjavát nyújtva a dunaújvárosi felnőtt női kézilabdázást Ferling Bernadett. A Kohász csapatának legendás kettese az idény végén letette a labdát, de rendkívüli hálával gondol vissza a mögötte hagyott sikeres és kevésbé sikeres esztendőkre is.
Az Érd elleni, hetespárbajban elveszített bronzmeccsen öltött utoljára szerelést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kiválósága, Ferling Bernadett, aki harmincegy évnyi játékot követően döntött úgy, hogy felhagy aktív pályafutásával. A dunaújvárosi felnőtt női kézilabdázás legendás kettese húsz éven át szolgálta városunk együtteseit, a Dunaferr NK, a Dunaújvárosi NKKSE, a Dunaújvárosi Regale Klíma, illetve a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatait, ám a jövőben már csak a pályán kívül segít egykori társainak.
A magyar válogatott mezét 150 alkalommal magára öltő játékos klubszinten a KEK-en kívül mindent megnyert, Bajnokok Ligája, EHF Kupa és Szuperkupa győztesnek is mondhatja magát, emellett ötször a magyar bajnokságban, illetve a Magyar Kupában is aranyéremhez segítette a Dunaferr női kézilabdázóit. Nem csak Dunaújvárosban, hanem a válogatottban is rengeteg szép sikernek volt a részese: gyűjteményében világbajnoki ezüst, Európa-bajnoki bronzérem is megtalálható, de részt vett két olimpián is, ahol egy negyedik és egy ötödik helyezésig jutott el nemzeti együttesünkkel.
A pályán és a pályán kívül is szinte mindig mosolygós Ferling Bernadett pályafutását szerencsére rengeteg szép élmény övezi, elsősorban ezeket igyekeztünk feleleveníteni – furcsa még leírni is – egykori kiválóságunkkal, aki örömmel és hálával gondol vissza a mögötte hagyott évekre, de már nagyon várja az előtte álló új kihívásokat is.
A kezdetek
Ferling Bernadett tizennyolc évesen, Pergel István edző hívására érkezett Dunaújvárosba, ahol azonnal megfogta a csapat körüli légkör, melynek hatalmas szerepe volt abban, hogy az lett belőle aki, s abban is, hogy a klubhűség mintaképe a nehezebb időszakokban is őszinte, tiszta szívvel tartott ki felnőtt kézilabdázóink mellett.
- Amikor hat évesen elkezdtem a kézilabdát még nem voltak különösebb céljaim, szerettem edzésre járni, szerettem a játékot, de nem gondoltam annyira komolyan ezt a dolgot, elsősorban a játék szeretete éltetett. Amikor aztán jött a lehetőség, hogy Dunaújvárosba szerződjek, és megérkeztem, akkor fordult komolyabbra a helyzet, mert akkor láttam, akkor tudatosult bennem, hogy igazából hova is lehet eljutni, ha az ember kitartóan, s rengeteg áldozatot felvállalva dolgozik. Egy nagyon jó, erős társaságba kerültem, többen voltak válogatottak, akkor nyerték meg a KEK-et, s onnantól kezdve már abszolút az volt a célom, hogy én is el tudjam érni ezeket a szép sikereket. Az első meccsélményem egy dunaújvárosi KEK-meccs volt, melyen, mint tartalék játékosnak csak a lépcsőn jutott már hely, s olyan hangulat, olyan szeretet fogadta akkor is csapatot, hogy elhatároztam: ezt nekem a pályán is át kell élnem.
Nem csak az együttes körülvevő hangulat, hanem a csapattársak szeretete és embersége is nagyon mélyen érintette az akkor még szárnyait bontogató tehetséget.
- Számomra akkor hihetetlen volt az a kedvesség, amivel fogadtak a csapattársaim, ez azonnal megragadott, s utólag, idősebb fejjel jöttem csak rá arra, hogy ők éppen azért lettek olyan sikeresek, olyan nagyságok, mert emberként is ilyenek voltak, s a csapat is azért lett olyan nagyszerű, mert ilyen emberek alkották. Fiatalként ezt megtapasztalni hatalmas élmény volt, de nagyon fontos tapasztalat is, mert én is igyekeztem úgy élni az életemet, úgy viselkedni a pályán is, hogy tiszteljem a társaimat, az edzőimet, így ez a családias légkör, az egymásért kiállás végig is kísérte pályafutásomat.
A csúcs és a megtorpanás
Ferling Bernadett nem csak azért lehetett szerencsés, mert remek társakkal játszhatott együtt, hanem azért is, mert a sikerek sem kerülték el sem őt, sem kézilabdázóinkat. A Dunaferr eredményei közül természetesen a bajnoki címek, míg a válogatottban az olimpiai szereplés és a világbajnoki ezüstérem is hatalmas élményt jelentett Detti számára.
- Természetesen lehet rangsorolni az élményeket: a bajnoki címekre rendkívül büszke vagyok, különösen a 2000/2001-es szezonban elért első helyre. Kiss Szilárd és Mátéfi Eszter vezetésével egy rendkívül összetartó, jó társaság állt össze, mely annak ellenére szerzett aranyérmet, hogy a szezon előtt igazából senki nem várta ezt tőlünk, ez óriási élmény volt. A válogatottban a zágrábi vb - a második hely ellenére - mindent visz. Nagyon jó csapatunk volt, csodálatos szurkolótáborunk, s bár mondták többen, hogy az idő múlásával fájni fog az elszalasztott lehetőség, de ahogy még inkább telt az idő, egyre jobban megszépült az emlék, s ma már pályafutásom egyik legszebb élménynek mondhatom azt a világbajnokságot, mint ahogy az olimpiai szerepléseket is.
A sikereket azonban egy visszaesés követte helyi szinten, a főszponzor Dunaferr csökkentette a támogatást, a csapat sokat gyengült, kulcsjátékosok hagyták abba a játékot, vagy igazoltak el, s így az eredmények sem jöttek úgy, mint korábban. Ezt egy maximalista, sikerekhez szokott játékosnak különösen nehéz volt megélni, ám mint azt Ferling Bernadett elárulta, ha nehezen is, de túljutott ezen az időszakon is.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyen átvészeltem, nagyon, de nagyon nehéz volt, padlóra tett egy jó időre, nem voltam önmagam sem a pályán, sem a magánéletben. Idővel persze megpróbáltam alkalmazkodni a helyzethez, de nem volt egyszerű. Megtanultam elengedni magam mellett a dolgokat, megpróbáltam másban keresni a sikert, nem a bajnoki címnek, hanem egy-egy győzelemnek örülni, majd annak, hogy az élvonalban tudtunk maradni. Persze azért én sem változtam meg teljesen, Gáspár Gabival még a nehéz helyzetekben is abban reménykedtünk, hogy majd jön a Győr és őket megverjük, hiába álltunk mondjuk mi a tizenkettedik helyen. Mindig bíztunk abban, hogy jobb lesz a helyzetünk, jobb lesz a csapatunk, s szerencsére ez így is lett. Azt viszont nehéz volt megélni, hogy idővel egyre kevesebben lettünk az említett nagy csapatból, s a szellemiséget, ami azt a társaságot jellemezte, már csak mi ketten, Gáspár Gabi és én adhattuk át a fiataloknak.
Amíg ketten voltunk, ez még könnyű volt, a visszavonulását követően viszont akkor is nehezebb lett, még úgy is, hogy a fiatalok egyértelműen vevők voltak a dolgokra. Ekkor egy kicsit egyedül maradtam, ismét át kellett értékelnem magamban sok mindent, hiszen jött az új generáció, más igényekkel, más felfogással, én is kissé – magamhoz képest persze - háttérbe toltam magam. Igaz, ha nagyon kellett, akkor "odacsaptam az asztalra", de mindezt természetesen a jobbító szándék jegyében, mert, ahogy a sikerek idején, úgy a kevésbé eredményes időszakban is nagyon szerettem a csapatot és a társaimat. Azt viszont majd az idő dönti el, hogy mit tudtam átadni a fiataloknak abból, ami engem jellemzett, de amit én nagyon szerettem volna átadni az az élethez, a kézilabdázáshoz való hozzáállás: hogy szeretettel csinálják azt, amit éppen csinálnak, legyenek alázatosak a játék iránt, tiszteljék társaikat, az edzőiket, s ami az egyik legfontosabb, higgyenek a munkában, mert anélkül biztos vagyok, hogy senkiből nem lesz jó játékos.
Hála és izgalom
S, hogy mi az, amire a legszívesebben emlékezik vissza a Dunaújvárosban eltöltött húsz évből? Aki azt gondolja, hogy a számtalan sikerre, az bizony téved, Detti ugyanis nem az eredményekben mérte pályafutása teljességét.
- Természetesen örülök a pályán elért sikereknek, de most nem úgy gondolok vissza a pályafutásomra, hogy kiragadok egy-egy szép pillanatot, egy komoly eredményt. Kicsit furcsa is ez most számomra, nem gondoltam volna, hogy ha vissza kell tekinteni, akkor ezt mondom, de hálát érzek azért, hogy mindez megadatott nekem. Most csak arra tudok gondolni, milyen emberekkel játszhattam egy csapatban, kikkel köthettem akár örök életre szóló barátságot, milyen szurkolók buzdítottak meccsről meccsre, s milyen közegben élhettem. Végtelenül hálás vagyok ezért a Jóistennek, hiszen kevés ember van, akinek ez így egyben megadatik, s én most úgy érzem, hogy egy vagyok közülük.
Amikor egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik. Nincs ez másként Ferling Bernadett életében sem, hiszen játékos pályafutását követően várja a civil élet, ami újabb komoly kihívásokat tartogat számára. Különösen úgy, hogy nem szakad el szeretett csapatától, csak a nyári pihenőt követően már más szerepkörökben igyekszik megtenni mindent a dunaújvárosi kézilabdázásért.
- Azt korábban is hangoztattam, hogy nem szeretnék edző lenni egy csapat mellett, ugyanakkor szeretnék minél több gyermeket megnyerni a sportágnak. A Labda Banda Egyesület keretein belül már három éve dolgozunk Gáspár Gabival azért, hogy óvodásoknak tartsunk mozgásfejlesztő tréningeket, s most indul majd egy akadémiai előkészítő csoport, ide is próbáljuk megnyerni az első és második osztályos gyermekeket, s az iskolákban is megszerettetni a kézilabdát. A fő feladatom azonban az erőnléti fejlesztés lesz, az Akadémia felnőtt és utánpótlás együtteseinél is, egészen a serdülőktől kezdve, vagyis munkában továbbra sem lesz hiány. Nagyon várom azonban ezt is, rengeteg tervem és ötletem van, s remélem, hogy ebből sok mindent képes is leszek megvalósítani. Az biztos, hogy egy dologban nem fogok változni, ahogy a pályán is mindent megtettem a győzelemért, úgy a jövőben is maximális erőbedobással fogok dolgozni, csak ezúttal már mások fejlődéséért.
S, hogy milyen lesz a jövőben a lelátóról nézni egykori csapatának bajnoki, vagy éppen kupameccseit?
- Ezt egyelőre még el sem tudom képzelni, nem is gondolkoztam rajta, de ahogy ismerem magam, biztos nagyon fog hiányozni a játék. A kezem biztos "elindul" majd párszor a lelátón, a legrosszabb a tehetetlenség lesz, hogy nem segíthetek a többieknek már a pályán, de az biztos, hogy én leszek az egyik leglelkesebb szurkolója a csapatnak…
A DKKA csapatkapitányának, legendás kettesének búcsúmérkőzését augusztus 28-án tartják meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol garantáltan telt ház előtt, egy várhatóan remek hangulatú gálamérkőzésen csapnak össze a múlt és a jelen kiváló kézilabdázói, hogy méltó módon köszönjék meg Dettinek az elmúlt húsz évben nyújtott kiemelkedő teljesítményét.
