Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: az egyenlítésben bízva

Sport
vízilabda
DFVE
bajnkság
elődöntő
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. máj. 04., 07:45

Sorsdöntőnek is beillő mérkőzést játszik ma este a Szentes ellen a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület női csapata a bajnoki elődöntőben.

A bajnoki elődöntő második felvonása vár ma este a DFVE női vízilabda csapatára, mely a Fabó Éva Sportuszodában ugrik medencébe fél hattól a Szentes ellenében. A két nyert mérkőzésig tartó sorozat első, szentesi mérkőzését hatalmas csatában ugyan, de a házigazdák nyerték szombaton, vagyis ahhoz, hogy maradjon esély a fináléba kerülésre, ma este mindenképpen nyernie kell főiskolásainknak.

Ez egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen ellenfelünk a szombati találkozón is bizonyította, hogy amikor bajba kerül, akkor össze tudja szedni védekezését, amit az is bizonyította, hogy az első félidőben hét, míg a másodikban mindössze kettő találatig jutott együttesünk. Az biztos, hogy Mihók Attila tanítványai fizikálisan bírni fogják az összecsapást, nagy kérdés viszont, hogy fiatal együttesünk mennyire bírja majd el fejben a tét nagyságát.
Főiskolásainknak ugyanis nyerniük kell ahhoz, hogy életben tartsák döntős reményeiket, ám ehhez az emberelőnyök kihasználásában mindenképpen előrébb kell lépnie, hiszen a szombati mérkőzésen elsősorban ennek köszönhetően tudott győzelmet aratni a szentesi egylet. Nagy szükség lesz a hazai drukkerek támogatására is, akik remélhetőleg teljesen megtöltik majd a Fabó Éva Sportuszoda lelátóját, s olyan hangulatot varázsolnak a medence partján, mely belehajtja csapatunkat a remélt siker megszerzésébe.

Mint azt tegnap már megemlítettük, együttesünk vezetése egy jótékonyági akcióval is készül az összecsapásra, s arra kéri a találkozóra kilátogató drukkereket, hogy aki tud, hozzon magával olyan játékot, plüssállatot, melyre már nincs szüksége, hogy az így összegyűjtött felajánlásokat a Szent Pantaleon Kórház baleseti és gyermekosztályának adományozhassa a DFVE szakosztálya.

A rovat további hírei: Sport

Jégkorong olimpiai selejtező - Nem sikerült a továbbjutás

Jégkorong olimpiai selejtező - Nem sikerült a továbbjutás

2024. feb. 11.

Nem jutott tovább a magyar férfi jégkorong-válogatott a 2026-os téli olimpia utolsó kvalifikációs körébe, mert a budapesti selejtezőtorna zárómérkőzésén 2-1-re kikapott a japán csapattól.

Teher nélkül játszhat a DKSE

Teher nélkül játszhat a DKSE

2024. feb. 11.

A tabellán negyedik Kazincbarcika elleni hazai összecsapással folytatja az Extraliga küzdelmeit a DKSE röplabda csapata vasárnap délután öt órától.

Kovács Zsófia: szépen alakulok

Kovács Zsófia: szépen alakulok

2024. feb. 10.

Egyre többet edz tornacsarnokban Kovács Zsófia. Európa-bajnok tornászunk a tavalyi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt térdsérülést szenvedett, felépülése jó ütemben halad.

Könnyed győzelemmel zárták az alapszakaszt

Könnyed győzelemmel zárták az alapszakaszt

2024. feb. 10.

Korán vezetést szerzett, s végül magabiztos, 4-0-s sikernek örülhetett a Dunaújváros Futsal együttese az alapszakasz utolsó mérkőzésén pénteken este.

Újabb sima DAB-siker

Újabb sima DAB-siker

2024. feb. 09.

Nem okozott gondot a Dél-Budai HC legyőzése a DAB-ASP jégkorong csapatának az Andersen Liga hétközi fordulójában.

Csak a serdülők örülhettek

Csak a serdülők örülhettek

2024. feb. 09.

A DKKA U17-es csapata jó hajrával győzött, az U19-esek viszont kikaptak a SZISE elleni korosztályos bajnokin.

Győzelemmel zárnák az alapszakaszt

Győzelemmel zárnák az alapszakaszt

2024. feb. 09.

A Mad Dogs elleni rácalmási összecsapással fejezi be az alapszakasz küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este hét órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő