Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Úszás: most egy döntő jutott

Sport
úszás
Dunaferr-DVSI
utánpótlás
bajnokság
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. jún. 27., 08:06

Érmet ugyan nem tudtak szerezni a Dunaferr-DVSi úszói, egy döntős helyezés azért összejött a dunaújvárosi versenyzőknek a serdülő bajnokság harmadik napján.

A harmadik versenynapot rendezték meg tegnap a serdülő korú úszók hódmezővásárhelyi Országos Bajnokságán. A Dunaferr-DVSI sportolói közül többen is megmérették magukat, ám az első két nappal ellentétben ezúttal nem jutott érem Kovács József tanítványainak. Versenyzőink közül ugyanis csak a 4x100-as mix gyorsváltó jutott be a pénteki finálékba, s ugyan a Dort Bence, Böde Laura, Fekete Dóra, Selmeci Levente összetételű csapat mindent beleadott, végül a hatodik helyen fejezte be a küzdelmeket. Az Országos Serdülő Bajnokság utolsó versenynapján ismét érdekeltek lesznek a mieink, s remélhetőleg újabb érmekkel örvendeztetik meg az értük szurkolókat.

Pénteki döntőseink

4x100 m Mix gyorsváltó - 6. Dunaferr- DVSI 3:55,58 (Dort Bence, Selmeci Levente, Fekete Dóra, Böde Laura).

A rovat további hírei: Sport

Elismerték legjobbjaikat a motorcsónakosok (galériával)

2026. jan. 27.

A 2025-ös esztendő eredményei alapján idén is Horváth Attila vehette át az Év Sportolója kitüntető címet a Magyar Motoros Vízisport Szövetség hagyományos díjátadóján.

Nem okozott gondot a román csapat a magyar válogatottnak

2026. jan. 27.

Fölényes, 25 gólos győzelmet aratott kedden a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságon: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata 28-3-ra nyert a román együttes ellen a csoportkör második fordulójában.

DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban

2026. jan. 27.

Ahogy az elmúlt harminc esztendőben már annyiszor, idén is megrendezte hagyományos Kenguru Kupáját a Vasvári iskola. Az intézmény tornatermében megtartott viadalra kilenc helyi óvoda gyermekei látogattak el, hogy egy játékos sorversenyben mérjék össze egymással erejüket. Hangkép.

Felemás forduló az Andersenben

2026. jan. 27.

A DAB-ASP simán nyert, a DUE-Worm Angels viszont kikapott a listavezetőtől a jégkorongozók Andersen Ligájának szombati fordulójában.

Remek hajrá, szép siker

2026. jan. 26.

Az utolsó negyed előtt még kétgólos hátrányban volt, de dunaújvárosi játékosai vezérletével 9-7-es győzelmet aratott a magyar női vízilabda válogatott a spanyolok ellen a funchali Európa-bajnokság csoportkörének első mérkőzésén.

Első lépés a válogatott felé

2026. jan. 26.

Jól szerepeltek a dunaújvárosi birkózók a fővárosban megrendezett U23-as válogató versenyen.

Gólzáporos, szép hazai búcsú az Erste Ligától

2026. jan. 26.

Hat találatot szerezve győzte le a tabellán harmadik UTE együttesét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szezon utolsó hazai Erste Liga mérkőzésén vasárnap este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Húsz percig bírta a Kohász

  2. DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

  3. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  4. DSTV: két győzelem, egy vereség

  5. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő