Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Úszás: újabb két bajnoki dobogó

Sport
úszás
Dunaferr-DVSI
bajnokság
utánpótlás
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. jún. 26., 07:40

Szépen alakult a Dunaferr-DVSI úszóinak második versenynapja is a hódmezővásárhelyi Országos Serdülő Bajnokságon.

Az úszók hódmezővásárhelyi Országos Serdülő Bajnokságának második versenynapján is volt kiért szorítani a sportág dunaújvárosi szerelmeseinek, ugyanis a Dunaferr-DVSI fiataljai közül ezúttal is többen megmérették magukat az évad legfontosabb utánpótlás viadalán. Kovács József tanítványai csütörtökön is alaposan kitettek magukért, hiszen több középdöntős helyezés mellett három alkalommal is bejutottak egy-egy versenyszám fináléjába.

A Dunaferr-DVSI serdülő úszók közül Dort Bence a 200 méteres hátúszás döntőjében végül a hatodik helyet szerezte meg, ám ahogy az első, úgy a második versenynapra is jutott érem a dunaújvárosiaknak. A 4x100 méteres mix vegyesváltó (Dort Bence, Fekete Dóra, Selmeci Levente, Böde Laura) ugyanis a dobogó harmadik fokára állhatott, míg Fekete Dóra a 200 méteres mellúszás küzdelmeiben szerzett értékes ezüstérmet a rendkívül erős mezőnyben.

A Dunaferr-DVSI csütörtöki döntősei

200 m női mell - 2. Fekete Dóra 2:39,32

4x100 m mix vegyesváltó - 3. Dunaferr – DVSI 4:15,36 (Dort– Fekete–Selmeci–Böde)

200 m férfi hát - 6. Dort Bence 2:09,53

A rovat további hírei: Sport

Nagy csaták a szőnyegen

Nagy csaták a szőnyegen

2024. feb. 26.

A DKSE ifjú birkózói végeztek a csapatverseny első helyén a Mezőfalván megrendezett U13-as Területi bajnokságon a mögöttünk hagyott hétvégén.

Tihanyi rajt az alsóházban

Tihanyi rajt az alsóházban

2024. feb. 26.

Idegenben, a Tihany elleni összecsapással kezdi meg a másodosztályú bajnokság alsóházi küzdelmeit a Dunaújváros Futsal együttese ma este háromnegyed nyolctól.

Nem hibázott a címvédő

Nem hibázott a címvédő

2024. feb. 26.

Az első harmadban eldöntötte a pontok sorsát a házigazda Gyergyói HK gárdája, míg Acélbikáinknak ezúttal is csak a szépítésre futotta a két csapat vasárnap esti összecsapásán.

Biztos dági siker a sportcsarnokban

Biztos dági siker a sportcsarnokban

2024. feb. 25.

Csak a második szettet tudta szorosabbá tenni a Dág elleni hazai bajnokin a DKSE röplabda csapata.

Egy harmadig élt a remény

Egy harmadig élt a remény

2024. feb. 25.

Bő húsz percig tudták megnehezíteni a házigazda Csíkszereda dolgát Acélbikáink a két gárda szombat esti Erste Liga találkozóján.

Újra hazai pályán a DKSE

Újra hazai pályán a DKSE

2024. feb. 24.

A tabellán hetedik Dág elleni dunaújvárosi összecsapással folytatja az Extraliga alapszakaszát a DKSE röplabda csapata vasárnap délután öt órától.

Erdélyi túrán az Acélbikák

Erdélyi túrán az Acélbikák

2024. feb. 24.

Két nagyon nehéz találkozó vár huszonnégy óra leforgása alatt jégkorongozóinkra a Csíkszereda, illetve a címvédő Gyergyói HK otthonában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A tisztes helytállás lehet a cél

  2. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  3. DSTV: toboroznak az úszók

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  5. Amit a címkékről tudni érdemes

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. DSTV: erős a jótékony oldal

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő