Biciklist gázoltak a Bocskain
Baleset történt a Dózsa György út és a Bocskai kereszteződésénél, meg nem erősített információink szerint a zebrán szabálytalanul közlekedő kerékpáros hibájából.
Sipos Mónika rendőrségi szóvivő szerkesztőségünknek megerősítette a baleset tényét, továbbá elmondta, hogy a helyszínelés folyik, vizsgálják a baleset körülményeit. A jelek szerint - bár hivatalos információt csak a helyszínelés végeztével tudnak majd mondani - a kerékpáros szabálytalanul hajtott át a zebrán és ebből lett a baj. A mentők a helyszínre érkezvén elkezdték az elsőre látásra súlyosan sérült biciklis ellátását. A rendőrség hivatalos közleménye későbbre, a helyszíni vizsgálat lezárultával várható.
A rovat további hírei: Sziréna
Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2024. ápr. 15.
Dunaújvárosi társasházi lakásban is a szénmonoxid-érzékelő figyelmeztette a lakókat a mérgező gázra vasárnap. Nem ez volt az egyetlen eset aznap a vármegyében, szerencsére nem történt személyi sérülés, értesült a DO.
Kapatos vezetők húsvét ünnepén
2024. ápr. 11.
Dunaújvárosi helyzetkép is színesíti a Zsaru Magazin húsvéti körképét – a város közútjain végzett ellenőrzésekről Kőhalmi László főtörzszászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője számolt be.
Látta a balesetet? Jelentkezzen!
2024. ápr. 10.
Ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető azonosításához kérik a lakosság segítségét a dunaújvárosi rendőrök. Elektromos kerékpárral közlekedő hölgyet sodort el, megállás nélkül koccolt a helyszínről, értesült a DO. Egy megosztás is közelebb vihet hozzá!
A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert
2024. ápr. 07.
Az internetes közösségi oldalakon, csoportokban terjedt el a hír, miszerint a felső Duna-parton mérgező eledeleket találtak, amelyek akár végzetesek is lehetnek a házi kedvencekre.
Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene
2024. ápr. 04.
Félmillió forint értékű berendezést lovasított meg az a férfi, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat. Hihetetlen, de még a két társa sem tudta, hogy éppen lopnak, értesült a DO.
Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!
2024. ápr. 03.
A nagy közösségi portálon élesített tájékoztató videóval jelentkezett a rendőrség – a cél egyértelmű: az úgynevezett "bankos" csalók üzelmeinek megakadályozása. Egy megosztás is sokat érhet!
Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége
2024. már. 23.
Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.