Nyáron is rengeteg finomsággal lehet találkozni a piacon. A legnagyobb sláger jelenleg a dinnye, a barack és a kukorica. Az árusok szerint ezekből fogy a legtöbb, ugyanakkor az árak is kedvezőek.
Dunaújváros Televízió
Nyáron is rengeteg finomsággal lehet találkozni a piacon. A legnagyobb sláger jelenleg a dinnye, a barack és a kukorica. Az árusok szerint ezekből fogy a legtöbb, ugyanakkor az árak is kedvezőek.
Dunaújváros Televízió
Az országos tisztifőorvos friss rendelkezése hétfőn éjfélig él, az egész ország területére kiterjed – ráadásul a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben. Ahogy kedden jósoltuk.
Sok-sok játék, érdekes és szórakoztató bemutatók, a tetejébe tanszercsomag az iskolába készülőknek – újra megrendezte hagyományos közösségi programját az Útkeresés Segítő Szolgálat. A Bartók Béla utcai bázis udvarára szervezett keddi megmozdulása méltán aratott szép sikert a résztvevők körében.
Ha már belefutottunk ebbe a kifejezésbe valahol, biztosan megragadott bennünket az, hogy élvezhetjük a valóban a természetből származó kincseket. (X)
Idén is több tábort szervezett fiataloknak a helyi evangélikus egyházközség, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyári élmények után Stermeczki András lelkész számolt be a kisapostagi illetve a tési programokról. Hangkép.
Gyuri mostanában sokat, fáradhatatlanul locsol, havonta 50 köbméter víz kell a növényeknek. Ha úgy alakul, ültet. Meg madarat etet, és folyamatosan gondozza a növényeit. A Liget közben kezdődött, mára kiterjedt a birodalma. Gyuri: korunk hőse, minden ironikus felhang nélkül.
A köznyelvben gyakran keveredik ez a két fontos fogalom – pedig egyáltalán nem mindegy, melyikről van szó. (X)
A közelmúltban az időjárás okozott gonosz tréfát a szervezőkkel, most pedig már a hét végére tervezett rendezvénysorozat meghiúsulásáról adtak hírt.