Késelés a Bocskain - féltékenységből kaszabolt az azóta őrizetbe vett gyanúsított
A rendőrség megerősítette korábbi értesüléseinket, valóban késelés történt éjjel a Bocskai úton. A véres esetet megelőző szóváltás szerelemféltésből alakult ki. A kaszabolással gyanúsított E.Lajost a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
FRISSÍTÉS!
11:15
Megérkezett a rendőrség hivatalos közleménye, melyt szó szerint közlünk:
"Két férfi szerelemféltés miatt verekedett össze, majd az egyik késsel sebesítette meg ellenfelét.
Dunaújváros, Bocskai utcából érkezett verekedésről bejelentés a rendőrségre 2015. július 16-én éjjel. A helyszínen intézkedő rendőrök elfogtak és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállítottak egy 43 éves dunaújvárosi férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint késével megszúrta 41 éves ismerősét. A gyanúsított bántalmazta a helyszínen tartózkodó 24 éves volt barátnőjét is, aki miatt a szóváltás elkezdődött.
E. Lajost a rendőrök súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették."
03:30
Újabb - igaz még mindig nem hivatalos - információk jutottak el szerkesztőségünkhöz az üggyel kapcsolatban. Az éjszakai megjelenésünkben azt írtuk: két sértett volt és több támadó. Friss infóink szerint "csak" egy támadó volt, akit elő is állítottak és őrizetbe is vettek. A mentők mindkét sértettet kórházba szállították. Egy fiatal nőről és egy középkorú férfiről van szó az eset kapcsán. A férfi többszörös szúrt sérüléseket szenvedett, a nő vágásos sebeket kapott, ő is ellátásra szorult. Még mindig nem hivatalos információink szerint az eset két férfi résztvevője, fogalmazzunk úgy, hogy nem volt idegen a rendőrök számára.
Éjszakai beszámolónk
Meg nem erősített információink szerint késelés történt a Bocskai úton. Amit biztosan tudunk, hogy a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, az érintett lépcsőháznál az utat lezárták. A mentők kiérkeztek és a sérültet elvitték. A helyszínelés megkezdéséről még nem tudunk, lehet, hogy az eljárásrend szerint a megye veszi át az esetet.
Neve elhallgatását kérő forrásunk szerint hangos szóváltás előzte meg a brutális esetet. Állítólag ketten álltak szembe több támadóval, a két sértett közül az egyik azt kiabálta: elvérzek, elvérzek, őt vitték el a mentők. Hivatalos rendőrségi közlemény hiányában egyelőre ennyit tudunk, amint befut a hivatalon jelentés, akkor frissítjük cikkünket.
A rovat további hírei: Sziréna
Ittasan balesetezett a Papírgyári úton
2022. aug. 06.
Nem véletlenül vezetett figyelmetlenül az előtte haladó kocsinak ütköző jármű vezetője. Személyi sérülés ugyan nem történt a péntek délutáni balesetben, de a vétkes sofőr ittasan ült a volán mögé, értesült a DO.
Kifosztotta áldozatát – másfél órán belül elcsípték
2022. aug. 04.
Nagyon gyorsan elkapták a dunaújvárosi rendőrök azt a férfit, aki megütötte áldozatát, majd elvette mobiltelefonját. Kifosztással vádolják, értesült a DO.
Bréking: két motoros ütközött, teljes útzár a 6-os főúton (FRISSÍTVE)
2022. aug. 04.
Adony térségében történt a baleset még 6 óra előtt, sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés. A balesettel érintett szakaszt teljesen elzárták a közlekedők elől. Gyorshír. (FRISSÍTVE)
Figyelem, nagy a tűzveszély a kánikulában!
2022. aug. 03.
Az elmúlt hetek – sőt, hónapok – csapadékmentes időjárása lényegében folyamatos veszélyhelyzetet okoz: akár egy pillanatnyi figyelmetlenség, egy szikra vagy eldobott csikk is nagy pusztítást okozó tüzekhez vezethet. Több elrettentő példa is figyelmeztet a veszélyre.
Magyar kocsi, török csempész, afgán utasok
2022. júl. 29.
Nemzetközi viszonylat a Pentele hídon: török embercsempész szaladt a rendőrök karjaiba, tizenegy afgánt szállított, értesült a DO.
Foglalkoztatása során próbált megszökni egy fogoly
2022. júl. 28.
Nem jött össze a mesterterv, már a telep területén elcsípték, derül ki az esetet taglaló ügyészégi összegzésből.
DSTV: a hőség veszélyei
2022. júl. 28.
A tikkasztó kánikulával és a hőségriasztással foglalkozik a DSTV összeállítása. A nagy meleg egészségvédelmi és baleset-megelőzési tudnivalóiról Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes, a katasztrófavédelem helyettes szóvivője adott tájékoztatást. Hangkép.