Miért késhet a távhő-elszámolás?
Telefonon kereste meg szerkesztőségünket Margit néni. Elmondta, hogy körülbelül négy hónapja voltak nála leolvasni a fűtés mérőjét. Azóta is várja, hogy mikor küldi már meg a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. az elszámolást.
Számítása szerint visszajárna neki valamennyi pénz, és nehezményezi, hogy még mindig nem történt meg az elszámolás, és nem is tudja telefonon utolérni a szolgáltatót.
Mivel nem adott meg pontos címet olvasónk, így a DVCSH nem tudott pontos választ adni szerkesztőségünk megkeresésére, de Göblyös Béla, a cég ügyvezető igazgatója általánosságban tudott felvilágosítást adni, amely információval szolgálhat mindazoknak, akik Margit nénihez hasonlóan várják az elszámolást.
Mielőtt elmondanám a lehetséges okokat, néhány tényre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek mind befolyásolják az elszámolást. Aminek költségosztó a neve az nem mér hőt, se digitálisan, és semmilyen formában, mert nem arra való. Ugyanis az elszámolás alapját képező hőt csak a hőközpontokban mérnek. Egy hőközponthoz legtöbbször egy épület tartozik. Tehát mindazt a hőt, ami fűtésre, vagy a melegvízre elhasznált az egész ház, az épület hőközpontjában mérik. Ha költségosztónk van, évente egyszer jönnek be a leolvasók lakásba, hogy cseréljék a fiolát, a hőközpontban nem így van. Ott minden hónapban, fűtés induláskor és leálláskor, árváltozáskor is megjelennek a leolvasók, és felírják a mérőállást. A közösségeknek a hőelszámoláskor az épület hőközpontjában mért fogyasztást kell kifizetni. Mivel a hőközpontban mérik a hőt, a lakásokban csak a költségeit szétosztják, ezért az egy hőközponthoz tartozó összes lakásnak azonos módon kell az elszámolásban részt venni. Mindezekből következik, ha egyetlen egy lakótársunk nem teszi lehetővé a leolvasást, a lakásba történő bejutást, addig nem lehet elvégezni pontosan a költségosztást.
Az ügyvezető elmondta, hogy ilyenkor a közös képviselők bevonásával megpróbálják telefonon és írásban is elérni a tulajdonost, hogy biztosítsa az ingatlanba történő bejutást. Emiatt az elszámolás késedelmet szenved. Amikor ez a döntés megszületett, azt követően kezdődik a költségosztás és számlakészítés, erre további egy hónapja van a szolgáltatónak.
Az idei év különösen nehéz azért is, hiszen alkalmazni kell a jelenlegi hőelszámolás elkészítésénél a korrekciós tényezőket, amelyeket minden egyes fűtött helyiségre külön-külön meg kell határozni. Ezek a feladatok ez évben igen nagy munkát rónak Társaságunkra, ráadásul a társasházak jelentős része nem tesz eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének – tette hozzá az ügyvezető.
A rovat további hírei: Közélet
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.