Úszás: hatszor is a dobogón

spigott - 2015. július 20. 11:48

Az Országos Bajnokság utolsó két napján sem maradtak érem nélkül a Dunaferr-DVSI úszó szakosztályának gyermek korosztályú versenyzői.

Szerencsére nem csak a nulladik és első, hanem a miskolci Országos Gyermek Bajnokság második és utolsó versenynapján is szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat a Dunaferr-DVSI úszó szakosztályának versenyzői. A rekordlétszámú, rendkívül erős mezőnyben ugyanis a dunaújvárosiak 4x100 méteres mix gyorsváltója (Weiter Dávid, Szántó Botond, Lack Bianka, Böde Laura) a harmadik helyen fejezte be döntőjét.

Kállai Botond a dobogó tetején! (kép: Dunaferr-DVSI)

Szintén a bronzéremnek örülhetett Weiter Dávid, aki a 2002-es mezőny 200 méteres gyorsúszás versenyszámában csapott célba harmadikként. A 2004-esek mezőnyében úszó Kállai Botond szintén 200 gyorson mérette meg magát, ám a dunaújvárosi tehetség ezúttal nem adott esélyt ellenfeleinek, s remek úszással szerezte meg a "C" korosztály országos bajnoki címét. A Dunaferr-DVSI versenyzői így végül hat dobogós helyezéssel, két arany-egy ezüst- és három bronzéremmel zárták a négynapos viadalt.

A Dunaferr-DVSI hétvégi dobogósai

3. Dunafer-DVSI - 4x100m MIX gyorsváltó ABC 4:03,30
1. Kállai Botond - 2004 200 m. fiú gyorsúszás C 2:20,16
3. Weiter Dávid - 2002 200 m. fiú gyorsúszás B 2:03,83

A rovat további hírei: Sport

Hétvégén bajnok lehet a DFC

Hétvégén bajnok lehet a DFC

2025. máj. 16.

Hazai pályán, a tabellán negyedik Sárosd ellen biztosíthatja be bajnoki címét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton délután öt órától.

DSTV: mozgalmas nyílt nap a tornászoknál

DSTV: mozgalmas nyílt nap a tornászoknál

2025. máj. 15.

Az elmúlt napokban a DKSE szakosztályai nyílt napokra és bemutatókra várták a fiatalokat. A toborzásból természetesen nem maradtak ki a tornászok sem – hozzájuk is ellátogattunk. Hangkép.

Szépített a DFVE a bronzpárharcban

Szépített a DFVE a bronzpárharcban

2025. máj. 15.

Remek játékkal aratott hatgólos sikert a bajnoki bronzcsata harmadik meccsén a DFVE női vízilabda csapata az Eger ellen szerdán este.

Nagy csata az Eb-szereplésért

Nagy csata az Eb-szereplésért

2025. máj. 14.

Csőregi Zalán a hét végén harcolhatja ki helyét a nyári kontinensviadalra készülő válogatott csapatban.

Fontos tagjával hosszabbított a DKKA

Fontos tagjával hosszabbított a DKKA

2025. máj. 14.

Újabb kulcsjátékosával hosszabbított szerződést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Hajszálra a bajnoki aranytól

Hajszálra a bajnoki aranytól

2025. máj. 13.

Második helyen végzett a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság szentesi fináléjában.

Öt bronzéremnek örülhettek

Öt bronzéremnek örülhettek

2025. máj. 13.

Egyéniben négy, csapatban egy harmadik helyezést szereztek a DKSE birkózói a Dunakeszin rendezett U15-ös szabadfogású és női bajnokságán.