Böjte Csaba Dunaföldváron csatlakozott a Mária zarándoklathoz

A városba Kisapostagról érkező zarándoklaton több dunaújvárosi és városkörnyéki település polgára részt vett. A minden ízében, szavában élvezetes találkozó ismét sokakban megerősítette az együvé tartozást, az ünnepet és az áldozatot egyaránt. Böjte Csaba az országban több helyen is találkozott a migráns kérdéssel:

Legutóbb Mórahalmon tartottam szentmisét, onnan érkeztem Dunaföldvárra. A Homokhátság búcsúja volt, ahová a plébánosok a híveikkel jöttek, sokan gyalog, s persze a polgármesterek is ott voltak. Nagyon szép ünnepség volt. Leoltották a városban a fényeket, s fáklyafénynél több mint ötezer ember összegyűlt. Aztán együtt vacsoráztunk, s talán a legveszélyeztetettebb hely, ahol a vándorlók vannak. Az emberek nyugodtak, inkább az újságíróktól félnek, akik mindenfélét összeírnak, s az emberek már nem mennek oda nyaralni, pihenni. Tény, hogy a migránsok mennek, jönnek, de céltudatosan haladnak keresztül az országon, nem kérte egyik sem, hogy letelepedjen, mennek tovább, egy-két napot töltenek itt. Ott azt mondják, a migránsok nem fenyegettek senkit, nem törtek le ágakat… Nyilván, ahol kétezer ember elmegy, ott a füvet letapossák. De igazából különösebb problémákat nem jelentenek. Aztán, hogy ezeket a migránsokat, ha visszatoloncolják, ha… Ezekre a „hákra” majd idővel kell választ adni. Jelenleg meg kellene, nyugtassuk magunkat, s arra összpontosítani erőnket, ami a feladatunk. Jókedvvel, örömmel, gyermekekkel töltsük meg a Kárpát-medencét, mert az ország mindig azé lesz, aki teleszüli. Ha nem lesz gyermek, nem tudjuk őket munkára nevelni, akkor ezt a légüres teret a valahonnan jövő emberek be fogják tölteni.

Szent Koronánk felajánlása Máriának érvényben van?

Igen. És azt gondolom, Boldogságos Szűz Mária is komolyan veszi a feladatát. Mindig mondom, ha Isten mellé letérgyelek, s felajánlom neki életemet, akkor Isten is mellém térgyel, kiterjeszti rám szeretetét. Ezt gondolom Szűz Anyáról is. István felkérte, Szűz Anya tudomásul vette, s bár az elmúlt ezer évben Szűz Anyának sokszor állt égnek a haja (Mohács, Trianon, ekkor-akkor), de az is biztos, hogy mindig megtalálta a továbbvezető utat. Nekünk pedig bíznunk kell abban a szövetségben, ami az ég és a föld között létrejött, s nem Isten lesz az, aki félreáll ettől a szövetségtől. A koronán megjelenő szimbólumokat tudósokra bíznám, abban nem vagyok szakember. Ám amikor Déván elindítottam első gyermekvédelmi házunkat, kicsinek, sebezhetőnek éreztem magunkat, s gondoltam, keresek erősebbet, okosabbat, mint én. A templom Mária tiszteletére volt szentelve, mindjárt a gyermekvédelmi központot is a magyarok nagyasszonya tiszteletére szenteltem. Amikor szorongattak, körbejártam a házat a kerítés mentén, s mondtam a rózsafüzért, meg hogy „Mária, ugye, nem veszed el!”. Megtapasztaltam, hogy van egy anyánk az égben, akiknek gondja van az árvákra, kicsinyekre, elesettekre.

Saját életéből is kiolvasható, hogy a nehézségek felbukkanása, majd azokkal való megküzdés már-már elrendelése…

Olyan nagy szájjal tudjuk mondani a gyerekeknek, hogy amikor a tanító néni házi feladatot ad, akkor nem nyafogni, hanem megoldani. Azáltal, hogy megoldod, ügyesebb leszel, több. A felnőtteknek is adnak feladatot. Egy óvodát vezetni, zsák bolhát összetartani nem könnyű, egy darab fából egy asztalt összehozni sem kis dolog. De az, aki ezeket a feladatokat fölvállalja, s jó végre viszi, az gazdagabb, ügyesebb lesz, kibontakozik. Ha Isten elvenné tőlünk a feladatot, akkor a mennyek kapuit zárná azzal be. Nem kell, féljünk a munkától, a kihívásoktól, a nehézségektől. Izmaink attól nőnek, hogy súlyt emelünk, mert nem lehet papírmasé súlyt emelgetve izmokat növeszteni. Ha életünkből kigyomláljuk a feladatokat, akkor valami potrohos szörnyetegek leszünk, de nem érett emberek. Örömmel vállalom a magam munkáját, azt a legjobb tudásom szerint végezni, s ha elfáradok, akkor kialuszom magam, hogy újrakezdjem.