Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Futsal: gólözön a sportcsarnokban

Sport
futsal
Dunaújváros
Dunaferr DF Renalpin FC
felkészülés
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2015. aug. 08., 07:58

Az elején még akadozott a gépezet, de az első negyed óra után alaposan rákapcsolt, így harmadik edzőmeccsén is kiütéses sikert aratott a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata.

Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta pénteken este nyolc órától a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata, mely a Monor gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A kezdés azonban finoman szólva sem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték, mert az alacsonyabb osztályú vendégek hamar kapuja elé szögezték együttesünket, mely az első három-négy percben a védekezéssel lehetett csak elfoglalva, s a támadások építésére nem nagyon jutott erő.

Idővel azért kiszabadult kapuja előteréből a Dunaferr is, s a nyolcadik percben Nagy Attila találatával a vezetést is megszerezte, ám a játék továbbra is akadozott, mert hiába vezetet több támadást is Fehér Zsolt együttese, a helyzetek kihasználásával akadtak azért gondjai játékosainknak. A 14. percben azonban kinyílt a gólzsák, Ivacs egy percen belül duplázott, majd Schrancz és Klacsák is betalált, s pillanatok alatt meglépett öt fával együttesünk (5-0). A vendégek a 18. percben szépítettek, ám az utolsó szó joga a mieinké volt, akik Ivacs és Bognár találataival kialakították a 7-1-es félidei eredményt.

A második felvonás elején újra jobbik arcát mutatta a Renalpin, Bognár két gólja mellett Schrancz és Hosszú is betalált, így a játékrész derekához érve már megvolt a "mócsing" (11-1). A monoriak Hajnal első találatát követően ismét mattolták a Fehér-csapatot, ám örömből mindössze ennyi jutott nekik, mert a véghajrában újra a mieink percei következtek: Schrancz harmadik, valamint Hosszú második góljának köszönhetően végül 14-2-es hazai sikerrel ért véget az első negyed órában még viszonylag szoros, ám ezt követően már meglehetősen egyoldalú összecsapás.

Dunaferr DF Renalpin FC – Monor SE 14-2 (7-1)

A Dunaferr DF Renalpin FC gólszerzői: Ivacs 3, Scharncz 3, Bognár 3, Hosszú 2, Klacsák 1, Hajnal 1, Nagy A. 1.

A rovat további hírei: Sport

Ez igen! Parádés győzelem Barcelonában!

Ez igen! Parádés győzelem Barcelonában!

2023. feb. 11.

Az első és a harmadik negyedben nyújtott remek játékának is köszönhetően aratott 13-9-es sikert a Mediterrani ellen BL-negyeddöntő első mérkőzésén a DFVE felnőtt női vízilabda csapata.

Ezúttal egy pont jutott a futsalosoknak

Ezúttal egy pont jutott a futsalosoknak

2023. feb. 11.

Győzni ugyan nem tudott, de megtartotta hosszú ideje tartó veretlenségét a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese a Nagykanizsa elleni rangadón.

Lépést tartani a nemzetközi élmezőnnyel

Lépést tartani a nemzetközi élmezőnnyel

2023. feb. 10.

A korosztályos Európa-bajnok, a még mindig csak tizenhat esztendős Pásti Áron edzéskörülményeinek javításáért keres támogatókat a dunaújvárosi sakkozó családja.

Rangadó a felsőházért

Rangadó a felsőházért

2023. feb. 10.

A felsőházi helyezések szempontjából kulcsfontosságú mérkőzés vár a Dunaújváros Futsal felnőtt csapatára a Nagykanizsa ellen ma este nyolc órától a Rácalmási Sportcsarnokban.

Egálról folytatják az Acélbikák

Egálról folytatják az Acélbikák

2023. feb. 10.

Az Újpest csapata 4-2-es győzelemmel vágott vissza az Acélbikák hokisainak a playoff kvalifikációban, így 1-1-ről folytatják a felek a három nyert meccsig tartó párharcot.

Kajak-kenu: mindannyian érzik az idei év súlyát

Kajak-kenu: mindannyian érzik az idei év súlyát

2023. feb. 09.

Évnyitó sajtóreggelin beszélt az idei feladatokról Hüttner Csaba felnőtt és Hajdu Botond para szövetségi kapitány.

Újabb játékosok hosszabbítottak a Kohásznál

Újabb játékosok hosszabbítottak a Kohásznál

2023. feb. 09.

Arany Rebeka és Matucza Gabriella is a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesét erősítik a következő szezonban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új védővel erősített a DFC

  2. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

  3. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  4. DSTV: villanyautók a hidegben

  5. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő