Milyen pályára készüljön a gyerek?
A szülő és gyermeke is egyet gondol a továbbtanulásról- többek között ez is kiderül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idei elemzéséből.
A pályaválasztás előtt álló, hetedik osztályos általános iskolás tanulók továbbtanulás és szakmaválasztás iránti érdeklődését vizsgálta az elemzés. Közel tízezer diákot kérdeztek meg, Dunaújvárosból mintegy 180 tanuló töltötte ki a kérdőívet. Természetesen szülők sem maradtak ki a felmérésből. Az elemzés szerint, a szülők és gyermekeik továbbtanulási céljai általában egybeesnek; a szülők leginkább gyermekük tehetségének, érdeklődésének megfelelően alakítják ki véleményüket a továbbtanulással és a pályaválasztással kapcsolatban, de sok esetben saját szakmájuk folytatását is elvárják gyermeküktől.
A kamara a tanulmányában olyan következtetéseket vonhatott le az adatokból, hogy a szülők jelentős része (körülbelül a fele) azt szeretné, hogy gyermeke szakképzettséget, vagy szakmát és érettségit szerezzen az általános iskola után, de emellett közel egynegyedük felsőfokú végzettséget szán neki. A gyermek pályaválasztási döntésére még akkor is jelentős hatást gyakorol a szülői példa és az otthon hallott tanácsok, ha a szülők teljesen rábízzák gyermekükre a jövőjére vonatkozó fontos döntést. Az eredményekből emellett arra következtetnek, hogy a szülők a szakmaszerzést és a diplomaszerzést egymást kizáró továbbtanulási utaknak gondolják, holott a szakközépiskola utáni diplomaszerzés is egy lehetséges továbbtanulási mód, ami ráadásul sokrétűen hasznosítható, rugalmas tudást és készségeket ad.
Képek: DO-archív
A most pályaválasztás elé kerülő fiatalok döntését segítve, minden év őszén pályaválasztási kiállítást rendeznek városunkban, ahol bemutatkoznak a helyi és környékbeli középiskolák, szakmai szervezetek, vállalatok. Ezeken a börzéken a nyolcadikosok bepillantást nyerhetnek a különféle szakmákba.
A rovat további hírei: Közélet
Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)
2024. dec. 02.
A nagy hagyománynak örvendő adventi vásáron remek programokkal és finom ízekkel várják a látogatókat vasárnaptól, a karácsonyi kivilágítás pedig igazán meghitté teszi a közösségi teret és környékét. Az első adventi gyertyát is meggyújtották, ezzel ünnepélyesen is elkezdődött a várakozás időszaka.
Fekete lap a település történelemkönyvében
2024. dec. 02.
Bensőséges, szomorú-szép megemlékezés helyszíne volt a Pentele Klubház még múlt pénteken: a Dunapenteléről kitelepített családok emléke előtt adóztak az ünnepség résztvevői.
Az év végéhez közeledve is kell a vér
2024. dec. 01.
Remek mutatók egész sorával, új helyszínekkel és az ünnepi időszakban szép események egész sorával jelentkezünk a véradások kapcsán. A lényeg viszont változatlan: aki vállalja a csapolást, három embertársa életét menti meg!
Dupla születésnapot ünnepeltek
2024. nov. 30.
Ketten ünnepelték születésnapjukat: Vörös Józsefné Klári néni és Horog Józsefné Julianna néni 90 évesek lettek. A dupla születésnapot mindketten egy helyszínen, a Dunasori Idősek Otthonában, családjuk körében töltötték.
A karácsonyi csoda megteremtői
2024. nov. 30.
Sokadik éve annak, hogy egy baráti társaság összefogott és azt a célt tűzte ki, hogy szebbé teszik azoknak számára az ünnepi időszakot, akiknek nehézséget okoz a hétköznapokban is meleg ételt tenni az asztalra. A Corso Étterem jóvoltából ismét finom falatok kerülnek rászoruló családok asztalára, de egyéb meglepetésekkel is készülnek a kezdeményezők.
Visszakaphatja végre a régi nevét, újra Szentháromság tér lesz
2024. nov. 28.
Legutóbb a Mondbach-kúriában ülésezett az Utcanév Munkacsoport, ahol több új utcanévre, vagy névváltoztatásra irányuló javaslatot tárgyaltak, illetve véleményeztek.
Évtizedes pályák a város egészségügyéért
2024. nov. 28.
Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját. Ezúttal az egészségügyi szféra kitüntetettjeit vesszük sorra.