A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
Teljesen átalakult Dunaújváros helyi autóbusz-közlekedése március elején. Korábban hosszú éveken át nem történt jelentős változás, bár a módosítást többször tervezték, valamiért mindig elmaradt. Az új szisztéma él – de pár fontos változásra számíthatnak a közlekedők.
Remek közösség gyűlt össze szerda reggel a Váci posta előtti területen, hogy a néhány évvel ezelőtt kialakított tavat – amely a városrész riasztó helyszíne lett – rendbe tegyék, és sziklakertté varázsolják.
A járványügyi korlátozások és egészségvédelmi óvintézkedések maximális betartásával, de megrendezik a Dunai Kincses Kert termelői piacát – a forgatagnap szombaton lesz a Szalki-szigeten.
Időpontfoglalással fogadja a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi ügyfélszolgálatain, kirendeltségein és ügyfélszolgálati helyein a személyesen megjelenő ügyfeleket, derül ki a DSTV összegzéséből. A NAV az elektronikus úton történő ügyintézést preferálja. Hangkép.
A korlátozások miatt elmaradt a Ragyogj kékben című hagyományos program, de különleges akcióra készült a Jószolgálati Otthon Közalapítvány: üzenőfalat állítottak a Liget közi intézmény előtt! Még holnap lehet üzenni!
Véget ért a foglalkoztatási igények és a képzési szükségletek összhangjára fókuszáló DUNA-MUNKA-TOP Projekt. Célok és eredmények itt!
A környezetszennyezés megelőzése érdekében már városunkban is szelektíven gyűjthető a háztartásokban keletkezett használt sütőolaj. Mint azt Szabó Zsolt alpolgármester elmondta: a városvezetés kiemelt feladatának tekinti a környezettudatos magatartás erősítését – ezt szolgálja a használt étolaj szervezett begyűjtése is.