A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
A magyar kormányhoz és újságírókhoz hasonlóan a nemzetközi sajtó is hiába próbálja megtudni, hogy Soros György és az Európai Bizottság vezetői vajon miről tárgyaltak, illetve döntöttek a számtalan titkos találkozójukon - írja a 888.hu.
A francia államfő összekötné a határőrizetet a menekültpolitikával - írja a hirtv.hu.
2019-ben Jankó Árpád lett a város díszpolgára, elsősegélynyújtó verseny a főtéren, hülyén járás a Vasmű úton - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.
Pénteken Dunaújváros várossá nyilvánításának 68. évfordulója és a "Dunaújváros Díszpolgára" kitüntető cím adományozása alkalmából rendezett ünnepséget az önkormányzat a Bartók Kamaraszínházban. Ünnepi beszédet mondott Cserna Gábor polgármester.
Patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a szocialistáké csökkent - írja az Origo.
Több mint két millióan kaptak névtelen migránskártyát, és 500 milliárd forintnak megfelelő eurót költöttek el így - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteken az M1 aktuális csatornán.
A több évtizeden keresztül végzett kimagasló pedagógiai tevékenysége, példaértékű szakmai életútja elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú város Közgyűlése a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet Jankó Árpád pedagógus, újságíró részére adományozta. A díjat Cserna Gábor polgármester adta át a Dunaújváros várossá nyilvánításának 68. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Bartók Kamaraszínházban.