A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
Közel 1800 gazdálkodó számára újabb mintegy 30 milliárd forint vidékfejlesztési forrás odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség. A támogatás többek között az öntözésfejlesztési és élelmiszer-feldolgozási beruházások megvalósítását, valamint a fiatal mezőgazdasági termelők indulását is segíti.
Vona sosem volt igazán közületek való. Gyenge jellemű ember ő, aki mindenhol próbálkozott, mielőtt a Jobbik élére került. Mindig csak a saját anyagi és hatalmi érdekeit leste.
"Soros emberei" már gőzerővel keresik a lakásokat a migránsok betelepítéséhez. Karácsony Gergely, Vágó Gábor és a "Soros-hálózat" is hozzálátott a lakások összeírásához a migránsok betelepítéséhez - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán újságíróknak.
Emeli bruttó 2 forinttal a benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken - értesült az MTI piaci forrásból.
Ötezer forintos támogatás a nyugdíjasoknak, tájékoztató a vasmű jövőjével kapcsolatban, balesetmegelőzés - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
Ülést tartott kedden a Dunaújvárosi Foglalkoztatási Fórum a Kamara székházában, amelyen színvonalas előadások mellett értékelték az elmúlt időszak eseményeit.
Háromszázkilencvenegy millió forint kormányzati támogatást kapott Nagyvenyim önkormányzata a belterületi útfelújításra. Erről tartott sajtótájékoztatót dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője és Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere.