A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család számára lesz elérhető - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára. Novák Katalin két rendeletmódosítást ismertetett.
A hideg idő ellenére is biztosított a gázszolgáltatás, teaosztás a reggeli fagyban, tájékoztató a fejlesztésekről - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
A Közös Ország Mozgalom nevű szervezet, élén a közismerten anarchista nézeteket valló Gulyás Mártonnal, szerdára politikai vitafórumot kezdeményezett a színházba, ahol a választáson indulni kívánó jelöltek szólalhattak volna fel.
Az ellenzéki pártok rombolnak, mi pedig építünk. Ezt dr. Galambos Dénes, a Fidesz országgyűlési képviselője mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, idén tavasszal is sor kerül a Húsvétkor hagyományosan fogyasztott, valamint a szezonális élelmiszerek fokozott ellenőrzésére. Az átfogó vizsgálatot Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el a 2018. március 1-je és április 2-a közötti időszakra.
Az előző héten nem nőtt számottevően az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma; február 19-25. között 68 950 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a korábbi hét 69 150 betegével szemben - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb jelentéséből.