Kajak-kenu: Némedi két aranya

spigott - 2015. szeptember 28. 16:04

Remekül szerepeltek a Lengyelországban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén a Dunaferr SE kenusai, akik Némedi Konrád révén két aranyéremnek is örülhettek.

Nem csak a Dunaferr Kupán, hanem a lengyelországi Bydgoszcz-ban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén is rajthoz álltak a Dunaferr SE kenusai a mögöttünk hagyott hétvégén. A 15-17 évesek legnagyobb nemzetközi seregszemléjén az 1998-as születésű Némedi Konrád és az 1999-ben született Slihoczki Ádám képviselte hazánkat és a Dunaferr Sportegyesületet. A rendkívül nívós viadal már régen több mint a visegrádi négyek versenye, hiszen idén harminc ország versenyzői voltak ott a rajtvonalnál.

A Dunaferr SE két tehetsége ezúttal is kitett magáért, ugyanis Némedi Konrád 200 és 1000 méteren is aranyéremnek örülhetett a kenu négyesek versengésében. Ezen kívül egyesben és párosban is több döntős eredménynek örülhettek a dunaújvárosi versenyzők, így joggal lehetett rájuk büszke edzőjük, Molnár Gergely is. Némedi Konrád azt a bravúrt is végrehajtotta idén, hogy mind a négy ORV-versenyen részt vett, melyeken összesen öt aranyat, három ezüstöt és egy bronzérmet nyert.

A Dunaferr SE kenusainak eredményei:

Némedi Konrád
C-1 1000 m 8. hely
C-1 500 m 7. hely
C-1 200 m 4. hely
C-4 1000 m 1. hely (Hajnal Jenő Kristóf, Krasznai Péter, Némedi Konrád, Takács Mihály Áron)
C-4 200 m 1. hely (Hajnal Jenő Kristóf, Némedi Konrád, Szőke Attila, Takács Mihály Áron)

Slihoczki Ádám
C-1 1000 m 9. hely
C-2 1000 m 8. hely (Simon Sebestyén, Slihoczki Ádám)

A rovat további hírei: Sport

Nem hibázott a DFC

Nem hibázott a DFC

2025. ápr. 23.

A Soproni Egyetem elleni magabiztos győzelemmel tartotta meg második helyét a tabellán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.

Így lett szebb az ünnep

Így lett szebb az ünnep

2025. ápr. 22.

Hetedszer vendégelte meg a Hajléktalan Ellátó Centrum Kandó Kálmány téri intézményének lakóit a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja húsvét alkalmából.

Mr. Tus Dunaújvárosban járt

Mr. Tus Dunaújvárosban járt

2025. ápr. 22.

Remek hangulatban tekinthetett vissza barátaival, egykori versenytársaival a Dunaújvárosban és a magyar birkózásban szerzett emlékeire Hegedűs Csaba, olimpiai, világ-és Európa-bajnok birkózó a Gurics György Birkózó Centrumban.

Ezüstérmes a magyar válogatott

Ezüstérmes a magyar válogatott

2025. ápr. 21.

A magyar női vízilabda-válogatott a második helyen végzett a világkupa Csengtuban rendezett szuperdöntőjében: Cseh Sándor együttese a vasárnapi fináléban 13-9-re kapott ki a görög csapattól.

Két Mayer-érem Dohában

Két Mayer-érem Dohában

2025. ápr. 20.

Ugrásban a harmadik, gerendán az első helyen végzett Mayer Gréta a tornászok dohai világkupáján.

Így meleg lehet a bajnokság vége

Így meleg lehet a bajnokság vége

2025. ápr. 20.

Kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, amely így mindössze egyetlen pontra került a kieső helytől.

Nagy lépés a bajnoki cím felé

Nagy lépés a bajnoki cím felé

2025. ápr. 19.

A bajnoki cím szempontjából sorsdöntőnek is beillő mérkőzést nyert meg a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Mór ellen a stadionban szombaton este.