Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Labdarúgás: sima győzelem idegenben

Sport
Dunaújváros
DPASE
bajnokság
győzelem
utánpótlás

facebook megosztás

doszerk - 2015. szep. 08., 15:26

Már az első félidő után is vezetett, de a második játékrészben nyújtott remek játékának köszönhetően 4-0-ra nyert Szigetszentmiklóson a DPASE U19-es együttese.

Újabb bajnoki mérkőzést játszott hétvégén a Dunaújváros PASE U19-es labdarúgó csapata, mely ezúttal Szigetszentmiklósra látogatott. Jakab Elek együttese az SZTK-Erima ellen lépett pályára, melyről túl sokat még nem tudhatott, hiszen a hazaiaknak ez volt az első bajnoki találkozójuk az idei szezonban. A DPASE fiataljai már az első felvonásban komoly fölényben játszottak, s bár csak a 41. percben tudták megszerezni a vezetést Nagy Dominik találatával, megérdemelt előnnyel vonulhattak a pihenőre. A folytatásban már egyre inkább kidomborodott a mieink nagyobb tudása, s az utolsó fél órában bedarálta ellenfelét a Jakab-csapat, mely Keresztúri Balázs, Kiss Róbert Barna, valamint Szellák Soma találataival végül 4-0-s győzelemnek örülhetett.

A mérkőzés után Jakab Elek vezetőedző is elégedett volt együttesével, ám azt is elárulta, hogy miben kell még javulnia a csapat tagjainak.
"Játékunkban alkalmaztuk a labdabirtokláson alapuló támadó játékot, aminek a gyorsaságán és labdabiztonságán még van mit csiszolni. A találkozó során a labdavesztés után a visszaszerzési szándékban a letámadást alkalmaztuk. Szervezettségben már megjelentek a gyakorolt elemek, de a kivitelezés tempóján gyorsítanunk kell. A 30. perc után egyre folyamatosabbá vált a játékunk, ami góllá érett. A folytatásban az ellenfél fokozatosan elfáradt, így növekedett a mezőnyfölényünk. Sajnos kimaradt egy büntetőnk, azonban egy oldalszabadrúgásból sikerült gólt szereznünk, ami eldöntötte a mérkőzés végkimenetelét. Az ellenfélnél néhány Vasas Akadémiát is megjárt játékos volt, de magabiztos játékkal végül sikerült a győzelem." – értékelt Jakab Elek vezetőedző.

SZTK-Erima – DPASE 0-4 (0-1)

Gólszerzők: Nagy D. a 41., Keresztúri B. a 60., Kiss Róbert Barna a 80., Szellák Soma a 86. percben.

DPASE: Késmárky – Katona, Koval, Keresztúri, Bartha – Szabó, Csala – Takács, Szellák, Kis – Nagy. Cserék: Vajda, Csányi, Vitos, Győrfi. Vezetőedző: Jakab Elek.

-Szárszó Lajos-

A rovat további hírei: Sport

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő