Röplabda: változott a program

spigott - 2015. szeptember 4. 7:26

A Komárom csapata visszamondta a szombati szereplésété, így megváltozik a Szász Antal emléktorna programja és lebonyolítási rendje.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Dunaújvárosi Sportcsarnok ad otthont szombaton a Dunaferr Kupa Szász Antal Emléktorna küzdelmeinek, melyen az eredeti tervek szerint öt magyar, valamint egy szlovákiai röplabda csapat vett volna részt. A szervező Dunaferr SE vezetőedzője azonban arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a Komárom együttese nem tud részt venni a megméretésen, s mivel a kupáig hátralévő időben már nincs esély arra, hogy új csapatot invitáljanak meg a szombati viadalra, ezért át kellett dolgozni a lebonyolítási és az időrendet is.

Mint azt Tomanóczy Tibor elárulta, a versenykiírás annyiban változik, hogy a csoportkör/helyosztók rendszerű lebonyolítás helyett körmérkőzéses rendserben döntenek majd a csapatok arról, hogy ki nyeri az idei Dunaferr Kupát. Az új program szerint az első mérkőzésekre délelőtt tíz órától kerítenek majd sort a csapatok, az utolsó összecsapás délután négykor, míg a díjátadó ünnepség este fél hatkor kezdődik.

A Dunaferr Kupa Szász Antal Emléktorna programja (Dunaújvárosi Sportcsarnok)

10:00 Dunaferr SE – Szolnok (nagyterem)
10:00 Kecskemét – Pécs (kisterem)
11:00 Kecskemét – Dunaferr SE (nagyterem)
11:00 Szolnok – Pénzügyőr SE (kisterem)
12:00 Dunaferr  SE – Pécs (nagyterem)
12:00 Kecskemét  – Pénzügyőr SE (kisterem)
13:00 Pécs – Szolnok (kisterem)
14:00 Pénzügyőr – Dunaferr SE (kisterem)
15:00 Kecskemét – Szolnok (kisterem)
16:00 Pécs – Pénzügyőr (kisterem)
17:30 Díjátadó

A rovat további hírei: Sport

Felemás hétvége a medencében

Felemás hétvége a medencében

2025. ápr. 08.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő csapata simán nyert, az ifjúságiak viszont háromgólos vereséget szenvedtek a BVSC vendégeként a korosztályos bajnokságok vasárnapi fordulójában.

Féltucat DFC-gól Pápán

Féltucat DFC-gól Pápán

2025. ápr. 08.

Vojnity Nóra négy találatának is köszönhetően magabiztos győzelmet aratott pápai vendégjátékán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Közel volt a dobogó

Közel volt a dobogó

2025. ápr. 07.

Kevéssel maradt le a harmadik helyről Sztankó Zina Inka és Tóth-Pál Rebeka kettőse a tollaslabdázók országos diákolimpiai döntőjének leány páros versenyszámában.

Makai Lilla győzelme a Matolayn

Makai Lilla győzelme a Matolayn

2025. ápr. 07.

Makai Lilla nyerte az egyéni összetettet a fővárosban megrendezett Matolay Elek Emlékversenyen. A DKSE tornásza 47,766 pontot szerzett, a második helyen az osztrák Alissa Moerz végzett, míg Benkő Boglárka lett a harmadik.

Biztos siker a rangadón

Biztos siker a rangadón

2025. ápr. 07.

Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve, megérdemelten aratott 2-0-s győzelmet a Lajoskomárom elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Szegedi öröm a sportcsarnokban

Szegedi öröm a sportcsarnokban

2025. ápr. 06.

A kulcspillanatokban pontosabb Szeged négyszettes mérkőzésen győzte le a DKSE röplabdázóit az Extraliga alsóházának szombati fordulójában.

Nagy fordulatok után szenvedett vereséget a DKKA

Nagy fordulatok után szenvedett vereséget a DKKA

2025. ápr. 05.

Hiába fordított nyolcgólos hátrányból a Kohász, s még vezetett az utolsó tíz perc megkezdése előtt, a véghajrában pontosabb Mosonmagyaróvár elvitte a bajnoki pontokat női kézilabdázóink otthonából.