Egyetlen ölelés többet mond minden szónál
Mai nap nem szólhat másról, mint az ölelésről. Ennek világnapját ünnepeljük ma, így kérünk mindenkit keresse fel rég látott családtagját, ha ma nem is, de a hétvégén minden bizonnyal és jól ölelgesse meg. Este munka után pedig a családot, testvért, párunkat, gyerekeinket.
Virginia Satir családterapeuta azt vallja, hogy „Napi egy ölelésre van szükségünk a túléléshez, napi nyolc ölelés kell a szinten tartáshoz és napi tizenkét ölelés kell a fejlődéshez”. Tanulmányok bizonyítják a pozitív hatásait, fontos a testnek és a léleknek egyaránt. Lássunk néhány példát, ha még nem vettük észre, teszteljük:
Az ölelés során a test feszültsége csökken, az izmok ellazulnak. Csökkenti a negatív érzelmeket, idegességet, magányérzetet és a félelmet is képes csillapítani. Leveszi vállunkról a feszültséget és kiereszti a dühünket. Terápiás módszerként is alkalmazzák, hisz növeli a másikban való bizalmat, az önértékelést. Ezen keresztül közvetíthetjük érzéseinket, ragaszkodásunkat, szeretetünk. Az élet kezdetén is nagyon fontos szempontot töltött be. A ritkán ölelgetett gyermek lassabban fejlődik. A babának elég már az is, ha pólyával körbetekerik, megnyugtatja őket és elalvásuk is könnyebb. A felnőtteknél az ölelés hiányát a házi kedvencek simogatása, szeretgetése tölti be ezt a szerepet. Gyermekeknek ezért oly fontosak a plüss játékok.
Egy elég komoly mozgalom hirdeti az ölelés szépségét. A Free Hugs- azaz ingyen ölelés Miamiból indult útnak 2001-ben egyetlen taggal. Jason Hunter édesanyja temetési szertartásán vette észre, hogy bárki szólalt fel megemlékezett anyja őszinte öleléséről. A céljává vált, hogy minél több emberrel megismertesse ezt az érzést. Ennek hamar híre ment, Nemcsak tagok, hanem országok is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Elsők között volt Anglia, Kína és Németország is. Néhol a szándék ellenére se vették jó néven, és többször meg is próbálták betiltani a szervezetet. Mondanom se kell sikertelenül. A lényeg, hogy ne erőltesd, és kellemes élménnyel gazdagítsd a másikat. Hisz képes a megfáradt testnek erőt adni, mosolyt csalni a szomorú arcra. A szépsége, hogy mindenkiből más- más érzést, cselekvést vált ki.
Alábbi videón láthatunk egy ingyen ölelést kínáló srácnak a videóját aki szintén a mozgalom tagja és több mint 77 millió emberhez jutott el a világban a legnagyobb videómegosztó segítségével.
A rovat további hírei: Mozaik
Elég sikeres vagy? - A hálanaplódban találod a választ!
2025. ápr. 24.
A siker definíciója mindenki számára más. Van, aki a karrierjében, van, aki a személyes kapcsolataiban, míg mások a belső nyugalom megteremtésében látják a sikert. (X)
Sugárúti Fesztivál: kezdődhet a visszaszámlálás
2025. ápr. 24.
Pontosan egy hét múlva, május 1-jén, csütörtökön népesül be a Vasmű út és térsége a Sugárúti Fesztivál kavalkádjára – innentől naponta jelentkezünk legalább egy kedvcsinálóval. Most az ősforráshoz megyünk vissza: két hangképes összegzés és egy képtár következik – 2022-ből!
Feladatkezelő programok használata
2025. ápr. 24.
Manapság könnyen belegabalyodunk a feladatainkba, főleg, ha párhuzamosan több projekten is dolgozunk. (X)
Így megy rá egy kapcsolat a gyermekvállalás nehézségeire
2025. ápr. 23.
Sok pár életében elérkezik a pillanat, amikor úgy érzik, készen állnak a gyermekvállalásra. Azonban ez az időszak gyakran nemcsak örömteli várakozással, hanem frusztrációval, stresszel és kapcsolatot próbára tevő helyzetekkel is jár. (X)
Miért fontos gyermekkorban a szabad játék?
2025. ápr. 23.
Szülőként hajlamosak vagyunk millió meg egy játékkal elhalmozni gyermekünket azt gondolva, hogy ezzel tesszük nekik a lehető legjobbat. Ha csak néhány dolgot helyezünk el a kicsi körül, és a fantáziájára bízzuk a többit, sokkal jobban fejlődnek az alapkészségei. (X)
DSTV: kéken ragyogtak a "Jószolinál"
2025. ápr. 23.
A beszámolót már olvashatták hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése: a közelmúltban újra nagy sikert aratott az érintettek és az érdeklődők körében a Jószolgálati Otthon eseménysora az autizmus világnapjára időzítve. Kéken ragyogó hangkép!
A kutya egyszerre gyerek és legjobb barát
2025. ápr. 23.
A kutyáknak az emberi szociális hálóban elfoglalt szerepét vizsgálta az ELTE Etológia Tanszékének a Scientific Reports folyóiratban kedden megjelent legfrissebb tanulmánya, amelyből kiderül, hogy a kutyával való kapcsolat leginkább a gyerek-szülő és a legjobb baráti kapcsolat keverékeként írható le.