A több ezer leúszott hossz "haszna"
Átadták a IX. Úszógálán összegyűjtött közel százhúszezer forintos adományt a Móra iskolának és a Jószolgálati otthonnak, melyet mindkét intézmény a sportra, sporteszközök vásárlására fordít majd.
Megérkeztek az adományok, amit a versenyzők a néhány héttel ezelőtt tartott úszógálán összegyűjtöttek. Kótai Henriett, az adományozó Grabarics Kft. marketing és közönségkapcsolati vezetője és Szalontai Károly, az úszógála kiötlője és főszervezője adták át a két kedvezményezett intézménynek a százhúszezer forintos adományt. Ez az összeg leúszott hosszonként négy forintot jelent (minden leúszott hossz után a szervezők egy-egy forintot ajánlottak fel, melyet a Grabarics Kft további három-három forinttal egészített ki).
A Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nevében Alpekné Major Valéria igazgatónő vette át az adományt, amit igyekeznek a sportra fordítani és a tornatermi szertárat bővíteni, így visszaforgatva az összeget a sportba. A kezdetek óta kedvezményezett Jószolgálati Otthon Közalapítvány intézményvezetője Kecskés Rózsa elmondta, ők is hasonló célokra fordítanák az összeget. Ez a támogatás lehetővé teszi az uszodai és egyéb foglalkozásokat is.
A rovat további hírei: Közélet
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.