Dunaújváros Hetilap

A több ezer leúszott hossz "haszna"

Vass Ádám - 2015. november 16. 14:50

Átadták a IX. Úszógálán összegyűjtött közel százhúszezer forintos adományt a Móra iskolának és a Jószolgálati otthonnak, melyet mindkét intézmény a sportra, sporteszközök vásárlására fordít majd.

Megérkeztek az adományok, amit a versenyzők a néhány héttel ezelőtt tartott úszógálán összegyűjtöttek. Kótai Henriett, az adományozó Grabarics Kft. marketing és közönségkapcsolati vezetője és Szalontai Károly, az úszógála kiötlője és főszervezője adták át a két kedvezményezett intézménynek a százhúszezer forintos adományt. Ez az összeg leúszott hosszonként négy forintot jelent (minden leúszott hossz után a szervezők egy-egy forintot ajánlottak fel, melyet a Grabarics Kft további három-három forinttal egészített ki).

A Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nevében Alpekné Major Valéria igazgatónő vette át az adományt, amit igyekeznek a sportra fordítani és a tornatermi szertárat bővíteni, így visszaforgatva az összeget a sportba. A kezdetek óta kedvezményezett Jószolgálati Otthon Közalapítvány intézményvezetője Kecskés Rózsa elmondta, ők is hasonló célokra fordítanák az összeget. Ez a támogatás lehetővé teszi az uszodai és egyéb foglalkozásokat is.

A rovat további hírei: Közélet

A szabadságharc eltiprására emlékeznek

A szabadságharc eltiprására emlékeznek

2025. nov. 05.

Ünnepélyes keretek között emlékezhetünk az 1956-os forradalom és szabadságharc városi vérbefojtásáról a forradalmi emlékműnél. A megemlékezésre pénteken várják az ünneplőket!

A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira

A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira

2025. nov. 04.

Bensőséges és fájdalmas, egyúttal a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a világháborúk áldozatai előtti tiszteletadás jegyében a Pentele Baráti Kör még múlt pénteken. Három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak.

Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út

Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út

2025. nov. 03.

A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében.

Adjon vért az év végi hajrá előtt, várják az önkénteseket!

Adjon vért az év végi hajrá előtt, várják az önkénteseket!

2025. nov. 02.

Különleges alkalmak, folyamatosan intenzív vérigény, több kitelepülés – az év végéhez közeledve is sűrű programról számolhatunk be a véradások frontján. Minden csepp segítség számít; nagyon várják a véradókat!

DSTV: a város fái – nyári fotókon

DSTV: a város fái – nyári fotókon

2025. nov. 02.

A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése: folytatódott a Dunaújváros fái négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek. Az elmúlt ciklus értékelése is befejeződött – a Városháza "C" szárnyában rendezett díjátadóval. Hangkép.

 

Finanszírozás a gyakorlatban – szakmai nap vállalkozóknak

Finanszírozás a gyakorlatban – szakmai nap vállalkozóknak

2025. nov. 01.

Milyen lehetőségei vannak egy vállalkozásnak, ha forrást keres? Hogyan működik a Demján Sándor Tőkeprogram? Mit kínál a Széchenyi Kártya Program? Válaszok a kamarában kedden délelőtt!

Izgalmas fejlesztés valósul meg a LIFE SeedNEB projekt keretében

Izgalmas fejlesztés valósul meg a LIFE SeedNEB projekt keretében

2025. nov. 01.

Virágágyások egy panelház tetején? Zöld tető és zöld falak egy óvoda épületén? Dunaújvárosban ez sem elképzelhetetlen, sőt. A hamarosan megvalósuló beruházásról és a korábbi jó tapasztalatokról számoltak be a városvezetők a legutóbbi sajtótájékoztató részeként.