Futsal: hazai pályán a Dunaferr

spigott - 2015. november 2. 7:44

A Győr elleni bravúrgyőzelem után hazai pályán méreti meg magát a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata, mely a Nyírgyulaj gárdáját fogadja ma este héttől a sportcsarnokban.

Remek sikernek örülhetett az előző bajnoki fordulóban a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata, mely saját pályáján győzte le 7-5-re a bajnoki címvédő, s az elmúlt hétig hibátlanul teljesítő Rába ETO gárdáját. Mindössze pár napig örülhetett azonban győri győzelmének csapatunk, mely az elmúlt héten már megkezdte felkészülését újabb mérkőzésére: ma este hét órától a Nyírgyulaj gárdája ellen húznak szerelést Nagy Attiláék, méghozzá a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A találkozó egyértelmű esélyesének a mieink számítanak, ugyanakkor a győri bravúr csak akkor ér valamit, ha hozza a kötelezőt is együttesünk, márpedig a tabella hetedikje ellen jogos elvárás a három pont itthon tartása. Mai vetélytársunk hat találkozót játszott eddig az idei szezonban, de senkit ne tévesszen meg az, hogy mindössze öt pontot szerzett idáig, mert egy kellemetlen, erőszakos csapat lesz a mieink ellenfele. Figyelmeztető jel lehet csapatunk számára, hogy az újonc legutóbbi két mérkőzéséből az Aramis ellen 3-3-as döntetlent ért el, míg a Veszprémet idegenben győzte le 2-1-re, vagyis hiába választja el nyolc pont a két együttest, nem számíthat könnyű összecsapásra a Dunaferr DF Renalpin FC gárdája. Hazai környezetben persze nem lehet más célunk, csak a győzelem megszerzése, s ha az ETO elleni találkozón látott elszántsággal, s hozzáállással lépnek pályára ma este Fehér Zsolt tanítványai, akkor itthon is tartják a nagyon fontos pontokat.
Nem számít könnyű meccsre együttesünk szakvezetője sem, aki szerint meg kell majd dolgozniuk a remélt sikerért, már csak azért is, mert a győri győzelemmel ezt már mindenki el is várja tőlük.

"Tudjuk, hogy a Nyírgyulaj egy nagyon masszív kis csapat, de mindent megteszünk azért, hogy a három bajnoki pontot itthon tartsuk. Minden győzelem kötelező, de minden győzelemért meg kell, hogy izzadjunk, főleg most, amikor már szinte mindenki elvárja tőlünk, hogy nyerjünk. Ez egyfajta öröm persze, de lehet egy-két játékosnak teher is. Egy nagyon jó szakember vezeti a Nyírgyulaj csapatát, aki gondolom, hogy jól felkészíti őket. Mi sem teszünk másképp, a mi csapatunk is a lehető legjobban fel lesz készítve, hogy nyerni tudjon. Jó helyen állunk a bajnokságban, ezért a csapat minden tagja bizonyítani akarja, hogy a keretben a helye, s bár mindig vannak, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, most úgy tűnik, hogy emiatt senki nincs, akit ki kellene hagynom a ma esti csapatból" – árulta el Fehér Zsolt vezetőedző.

A Dunaferr DF Renalpin FC csapatának vezetése is nagyon készül a találkozóra, a kezdésig "szurkolói itallal" várja a meccsre kilátogatókat, akiket arra bíztatnak, hogy piros-fehérben, vagyis az egyesület színeiben érkezzenek a mérkőzésre. A szünetben ajándéksorsolás, a Spartan Cheerleeders show-ja várja a drukkereket, s a csapatvezetés egy kérdőív kitöltésében is kéri majd a szurkolók segítségét a mérkőzés ideje alatt.

A rovat további hírei: Sport

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

2025. aug. 11.

A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Látják, hogy miben kell javulni

Látják, hogy miben kell javulni

2025. aug. 11.

Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

2025. aug. 11.

Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

2025. aug. 10.

Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!

Folytatná jó sorozatát a DFC

Folytatná jó sorozatát a DFC

2025. aug. 09.

Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.

Egy ide, egy oda

Egy ide, egy oda

2025. aug. 09.

A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

2025. aug. 08.

A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.