Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: végül sima győzelem az EHF Kupában

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
EHF Kupa
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2015. nov. 14., 18:20

Nagyon gyenge első félidő után aratott tizenkét gólos győzelmet az EHF Kupa mai mérkőzésén a DKKA női kézilabda csapata hazai pályán. Először a harmincadik percben vezetett a Kohász, de a második félidőben már jobban játszott és 37-25-ös sikernek örülhetett a meccs végén. Galériával!

Az EHF Kupa harmadik fordulójának első mérkőzését játszotta ma délután öt órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a túl erősnek nem nevezhető olasz Indeco Conversano együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A találkozó esélyesének egyértelműen a mieink számítottak, ám mint azt Zdravko Zovko vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, ennek ellenére is maximális teljesítményt várt játékosaitól.

Ebből azonban nem sokat, vagyis inkább semmit nem láttunk viszont a Kohásztól az első félidőben, mert hiába egyenlítette ki az olaszok gyors gólját Takács Dusmáta, az 5. percben már 4-1-es vendégelőnyt mutatott az eredményjelző, míg a hetedikben magához kellett rendelnie tanítványait a DKKA szakvezetőjének. Együttesünk lassan, a párharcokat nem felvállalva kézilabdázott, s ez főként a védekezésben volt tetten érhető. A lelkes olaszok pedig köszönték szépen a tálcán kínált lehetőséget, s góljait sorozatban szerző Rotondo vezérletével nem csak tartották vezetésüket, hanem még növelni is tudták azt (5-9).

A játékrész derekán ugyan feljött egy találatra a Kohász, ám támadásban elkövetett hibái mellett a védekezést sem tudta megoldani, így a 22. percben ismét meglépett három góllal a Conversano csapata (8-11). A mérkőzés alakulását döbbenten figyelő hazai drukkereket Szalai Babett két gólja derítette kicsit jobb kedvre, de egyenlítenie csak a 25. percben sikerült csapatunknak (12-12). A vezetést azonban még mindig tudta átvenni a Kohász, melynek továbbra is futnia kellett az eredmény után, köszönhetően leginkább annak, hogy együttesünk védekezése még mindig rettentően gyenge volt. A hajrában szerencsére az olaszok is elrontottak egy-két támadást, melyekből előbb Kovács Anna egalizált, majd Triscsuk is góllal fejezett be egy lerohanást, így fél perccel a félidő vége előtt – a mérkőzésen először – átvette a vezetést Zdravko Zovko csapata (15-14).

A térfélcserét követően azonban úgy kezdett csapatunk, ahogy már a meccset is kellett volna, végre volt gyorsaság a támadásokban, s a védelem is összeállt, s két perc alatt szerzett három góljával valamelyest sikerült elszakadnia ellenfelétől. Ugyan Rotondo ellen továbbra sem volt ellenszere együttesünknek, ám az első tíz percet így is uralták Kovács Anáék, így a 41. percben már időt kellett kérnie Fanelli-mesternek is (24-17). Ez egy kicsit megtörte a mieink lendületét, ezért Zdravko Zovko is kikérte idejét, s ez úgy tűnt, hogy segít is, mert Vincze duplája után már 26-17-re vezetett csapatunk. Az olaszok azonban ekkor sem adták fel, s mivel a mieink figyelme ki-kihagyott, előbb felkapaszkodtak újra mínusz hétre sőt, többször támadhattak azért is, hogy még közelebb lopakodjanak a kissé kényelmesen játszó Kohászhoz.
A szinte csere nélkül játszó ellenfél azonban fáradni látszott az utolsó negyed órára, s ezt gyors lerohanásokkal használta ki együttesünk, mely Vincze újabb góljaival az 53. percben már tíz góllal állt jobban ellenfelénél (31-21).

A mérkőzés véghajrája már semmi izgalmat nem hozott, s bár a védekezéssel továbbra sem törődött egyik csapat sem, a Kohász kézilabdázói tovább növelték előnyüket, s végül biztos, 37-25-ös győzelmet arattak, s ezzel valószínűleg el is döntötték a továbbjutás sorsát. A párharc visszavágójára egy hét múlva, november 21-én kerítenek sort a csapatok Conversano-Bariban.
A végül nagy különbségű győzelem ellenére is nagyon szomorú volt a mérkőzés után Zdravko Zovko vezetőedző, aki nem is leplezte csalódottságát.
"Hiába nyertünk ilyen nagy különbséggel, nagyon szomorú vagyok, mert ma nem akartunk kézilabdázni, s én nem ehhez szoktam, én az ilyet nagyon nem szeretem. Az első félidő katasztrofális volt, gyakorlatilag nem védekeztünk, s a bár a második félidő első tíz perce nagyjából rendben volt, utána ugyanazt láttam, amit az első harminc percben és ez elfogadhatatlan. Ma sajnos nem játszottunk csapatként, s ez nagyon bánt" – fogalmazott a Kohász szakvezetője.
A két vezetőedző közül az olaszok mestere, Giuseppe Fanelli volt elégedettebb, aki csak a gólkülönbség miatt szomorkodott.
"Egy jó csapat volt az ellenfelünk, de ma mi is jól játszottunk, s ennek nagyon örülök, egyedül az bánt, hogy a végén sokat hibáztunk, s ezért túl sok lett a hátrányunk a jövő heti visszavágóra" – értékelt a rendkívül szimpatikus olasz edző.

DKKA – Indeco Conversano 37-25 (15-14)

DKKA: Oguntoye, Azari 4, Kovács 8, Bulath 1, Tricsuk 4, Szalai 5, Vincze 9: Csere: Triffa, Nagy É. (kapusok), Hajtai 1, Takács D. 3, Klujber 2, Nick, Gindeli, Kamper. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

Indeco Conversano: Gionna, Trombetta, Jörgensen 1, Ganga 4, Barani 5, Rotondo 15, Babbo. Csere: Lo Greco, Moroca. Vezetőedző: Giuseppe Fanelli.

2. Galéria
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
EHF Kupa
győzelem

facebook megosztás

Gyenge első félidőt követően biztos, 37-25-ös győzelmet aratott az Indeco Conversano elleni EHF Kupa mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a sportcsarnokban ma este.

Sándor Judit
DKKA - Indeco Conversano - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2015. nov. 14.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: idén is focival ünnepeltek

DSTV: idén is focival ünnepeltek

2025. aug. 29.

Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

2025. aug. 29.

Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

2025. aug. 28.

Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  2. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  3. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő