Bulath helyett Hornyák a keretben

doszerk - 2015. december 14. 6:45

Kihasználta első cseréjét Németh András szövetségi kapitány a női kézilabda világbajnokságon: Bulath Anitát Hornyák Dóra váltotta nemzeti csapatunk keretében.

A lengyelek ellen folytatja szereplését ma este hat órától a magyar női kézilabda válogatott a dániai világbajnokságon. A sorozat nyolcaddöntőjében azonban már csak egy dunaújvárosi játékosért szoríthatunk, ugyanis Németh András szövetségi kapitány Bulath anita helyett Hornyák Dórának szavaz bizalmat a viadal egyenes kieséses szakaszából. "Anita felkészülését több sérülés zavarta, ezért nem tudott annyit hozzátenni a csapat teljesítményhez, mint amennyit egészségesen segíthetett volna, Hornyák Dóra sokat dolgozott, és remélem, hogy hasznára válik a csapatnak, már a lengyelek elleni nyolcaddöntőn is" – mondta el a csere kapcsán Németh András szövetségi kapitány a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos honlapján megjelent közleményben.

Melyből megtudhattuk azt is, hogy a magyar válogatott számára rendkívül fontos a ma este hat órakor kezdődő összecsapás, hiszen a találkozó győztese részt vehet az olimpiai selejtezőn, azaz közel négy évnyi munkája hozhat nagyon fontos eredményt (a március 18-20. között sorra kerülő olimpiai selejtezőtornákon a csapatokat három, egyenként négyes csoportokba sorolják, és a kvartettek első két-két helyezettje vehet részt a riói játékokon).

A rovat további hírei: Sport

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

2024. nov. 22.

Egy új játékossal a keretben várja a listavezető Gyergyói HK elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma estefél héttől.

DSTV: szép eredmények a medencében is

DSTV: szép eredmények a medencében is

2024. nov. 21.

Szép eredményeket ért el a közelmúltban megrendezett versenyeken a DKSE kiválósága Kovács-Seres Hunor úszó. A sportoló mesélt a bahreini és a kaposvári versenyekről, a teljesítményét pedig Szabó Gergő edző értékelte. Hangkép.

Nagy csatában nyert a címvédő

Nagy csatában nyert a címvédő

2024. nov. 21.

Izgalmas, rengeteg kiállítást hozó mérkőzésen vitte el a három bajnoki pontot a Fabó Éva Sportuszodából az UVSE női vízilabda csapata szerdán este.

DSTV: átadták az új szőnyeget

DSTV: átadták az új szőnyeget

2024. nov. 20.

Új birkózó szőnyeggel gazdagodott a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola. A modern leporelló szőnyeget, amely összehajtható, verseny méretű birkózó szőnyeg, pályázati forrásból, illetve a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület által biztosított támogatásból finanszírozták, majd adták át ünnepélyes keretek között. Hangkép.

Újabb rangadó előtt a DFVE

Újabb rangadó előtt a DFVE

2024. nov. 20.

A címvédő UVSE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szerdán este hét órától.

Tavasszal folytatják

Tavasszal folytatják

2024. nov. 19.

Véget értek az "őszi" küzdelmek a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszában.

Parádés hajrá a fővárosban

Parádés hajrá a fővárosban

2024. nov. 19.

Kétgólos hátrányból fordítva aratott 5-3-as győzelmet az ELTE-BEAC elleni rangadón a Dunaújváros Futsal együttese a bajnokságban hétfőn este.