Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Juli és az emberséges segítő angyalok

Közélet
karácsony
advent
jótékonyság
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2015. dec. 06., 14:01

A Vasmű út 3. szám alatt októberben adomány-gyűjtő- és adományátadó helyiség nyílt. A neve Juli és a segítő angyalok. Endrefi-Konics Julianna, az ötletgazda, az adomány központ megvalósítója, szervezője elmondta, kezdetben még egyedül gyűjtötte be az ismerősöktől a különféle ruha- és játékadományokat.

A begyűjtött adományokat aztán személyesen vitt el rászoruló családokhoz, mind a városban, mind a környező településeken. Közben a facebookon is szervezett egy csoportot, hogy az interneten keresztül is értesülhessenek, kinek-mire van szüksége, illetve ki-mit ajánlana fel. Idővel annyi adomány érkezett, hogy szűkösnek bizonyult a kocsi, a lakás, és még a pince is. Ekkor jött az ötlet, hogy legyen egy központi hely, ahová bárki betérhet, ahol a gyerekek el tudják magukat foglalni, amíg a szülők a ruhák között válogatnak.

Folyamatosan érkeznek hozzánk a látogatók, adományok. Sokan jelentkeznek, akik önzetlen segítségüket ajánlják fel például pakolásban. Ruhákat, cipőket, játékokat és már tartós élelmiszereket is hoznak a felajánlók, így ezeket tudjuk kínálni a nehéz, nehezebb sorsú családoknak, amikért nem kérünk pénzt, nem kell fizetni érte. Fontosnak tartom, hogy bátran forduljanak hozzánk bizalommal - mondta Juli. Arról is beszélt, hogy tapasztalatai szerint nagyon segítőkészek a helyi vállalkozások.
– Teljes mértékben támogatom a kezdeményezést. Úgy gondolom, hogy azoknak, akik akár önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek, segíteni kell. Jó adni az embereknek, amivel megkönnyíthetjük a helyzetüket - mondta Iván László, a körzet képviselője.

Most egy nagyszabású, két részből álló rendezvényre készülnek december 10-én a városi sportcsarnokban, amelynek fővédnöke Cserna Gábor polgármester és Iván László, a körzet képviselője. Az első felvonás 10-15 óra között lesz, ami kifejezetten a gyerekeknek szól. Többek között a Mesekuckó kreatív játszóházzal települ ki, a Széchenyi Pékség jóvoltából helyben, egy kis kemencében süthetnek pereceket, fellépnek ovisok, iskolások, és lesz zenés meseelőadás is. Ezek a programok ingyenesek. A délutáni program 17 órakor kezdődik. Ennek belépődíja ezer forint, amely egy jótékonysági program alapját fogja képezni. Ebben a részben táncos műsorok, tombolasorsolás lesz, 19 órakor pedig fellép a Digitál együttes, Jankó, Molnár Zoli és Bruno Maccari.

A rovat további hírei: Közélet

A Rudas diákjai szedték a szemetet

A Rudas diákjai szedték a szemetet

2023. máj. 02.

Több mint száz diák lepte el a felső Duna-partot és konténerszámra gyűjtöttek össze szemetet még múlt szerdán. A megmozdulás jó hír, viszont az, hogy ennyi szemetet néhány óra leforgása alatt össze lehet szedni Dunaújváros legszebb részén – hát, inkább elgondolkodtató. 

Rózsa meséje

Rózsa meséje

2023. máj. 02.

Grabant Rózsa tanárnő életének könyve március 18-án véget ért. Búcsúztatója május 3-án, szerdán 11.30-kor lesz a Dunaújvárosi Temető ravatalozójában. Egy-egy szál rózsával. Nekrológ.

Tavasszal sem lanyhul a vérigény – változatlanul várják az önkénteseket!

Tavasszal sem lanyhul a vérigény – változatlanul várják az önkénteseket!

2023. máj. 01.

Remek alkalmak egész során vannak túl, és remek alkalmak egész sorára várják a véradókat májusban is: tavasszal sem csökken a vérigény, így fontos, hogy minél többen csatlakozzanak az önkéntesek táborához – és mentsenek meg három-három életet!

Elstartolt végre a szemétkommandó

Elstartolt végre a szemétkommandó

2023. máj. 01.

Néhány héttel ezelőtt hírt adtunk már arról, hogy városunk igyekszik megoldást találni a közterületeinken tapasztalható notórius szemetelés ellen. Vannak olyan gócpontok, ahol egészen egyszerűen hegyekben áll a szemét. Ennek kívánnak véget vetni, mielőbb! 

Philip úr kiakadt – a "Rajta, Újváros!" Egyesület válaszolt a dörgedelmeire

Philip úr kiakadt – a "Rajta, Újváros!" Egyesület válaszolt a dörgedelmeire

2023. ápr. 30.

Csicskázós, dollárcselédezős kirohanással rukkolt ki az őt ért "vádakra" Rákay Philip: a fideszes véleményvezérként is ismert üzletember éles hangú dörgedelmeire a nagy közösségi felületen válaszolt a "Rajta, Újváros!" Egyesület. Mutatom.

Gyöngyössy Csaba lett a Dunaújváros Díszpolgára cím büszke birtokosa

Gyöngyössy Csaba lett a Dunaújváros Díszpolgára cím büszke birtokosa

2023. ápr. 29.

A város 72. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet volt tanítványától, Pintér Tamás polgármestertől a Kultik Moziban ma délelőtt. Hatalmas tanár, szép szavak és méltatás a hajtás után!

Szabó Zsolt: a dunaújvárosi Fidesz az akkumulátorgyár pártjára állt

Szabó Zsolt: a dunaújvárosi Fidesz az akkumulátorgyár pártjára állt

2023. ápr. 28.

Nem támogatták a fideszes képviselők azt a javaslatot, amelyben arra kéri Dunaújváros vezetése Rácalmás önkormányzatát, hogy történjenek egyeztetések a Hankook mellé tervezett beruházásról. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hazai vereség a hibák ára

  2. DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  5. Hogyan válaszd ki a megfelelő ékszerszínt a bőrtónusod alapján?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő