Két dunaújvárosi az Eb-csapatban
A DFVE-Maarsk Graphics női vízilabda csapatának két kiválósága, Kasó Orsolya és Garda Krisztina is bekerült az Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretébe.
Közeledik a női vízilabdázók Európa-bajnoksága, melynek első mérkőzését január 10-én játssza válogatottunk. Bíró Attila szövetségi kapitány azonban nem várt tovább, s már ma nyilvánosságra hozta annak a tizenhárom játékosnak a nevét, akikkel nekivág a belgrádi kontinensviadalnak. nagy örömünkre a DFVE-Maarsk Graphics két játékosa, Kasó Orsolya, valamint Garda Krisztina is helyet kapott a végleges keretben, így a magyar válogatott sikere mellett nekik is szoríthatunk az Európa-bajnokságon.
Mint azt nemzeti együttesünk szövetségi kapitánya a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának elmondta, az érzése szerint legjobb formában lévő játékosok alkotják jelenleg a válogatott keretét.
"Nagyszerűen dolgoztak a lányok, egy-két helyen nüanszok döntöttek arról, kik kerülnek a csapatba – fogalmazott a szövetségi kapitány. – A remekül sikerült kínai edzőtábor adta meg ennek a döntésnek a legfőbb hátterét, persze az azóta megtartott edzéseken látottak is számítottak, különösen a kérdőjelek eldöntése esetében. Az előző világversenyeken nyújtott teljesítmények nem érdekeltek, nem néztem őket, nem befolyásolt semmiben. A bajnoki meccsek becsapósak, így kizárólag a közös gyakorlásokra, tréingekre, mérkőzésekre hagyatkoztam. A pillanatnyilag legjobb formában lévő tizenhárom játékos került a csapatba" – fogalmazott Bíró Attila szövetségi kapitány.
A magyar női vízilabda válogatott Európa-bajoki kerete
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Illés Anna, Takács Orsolya (mind BVSC), Bujka Barbara (Szentes), Czigány Dóra (Eger).
A magyar női válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzései
Január 10., 15.15: Hollandia-Magyarország
Január 12., 15.15: Görögország-Magyarország
Január 14., 12.30: Magyarország-Törökország
Január 16., 11.00: Portugália-Magyarország
Január 18., 15.15: Magyarország-Oroszország
A rovat további hírei: Sport
DSTV: kiváló hangulatú dobálás
2025. feb. 20.
Szombaton ismét dartsversenyt rendezett a Dunaújvárosi Darts Club. Az MMK-ban összesen 45-en léptek táblához, hogy egy jó hangulatú viadal keretében mérjék össze tudásukat – az első helyezést a DDC versenyzője, Baranyai Norbert szerezte meg. Hangkép.
Biztosan hozták a kötelezőt
2025. feb. 20.
Kiütéses, tizenhét gólos győzelmet aratott tatabányai bajnokiján a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Dunaújvárosban sem hibázott az ETO
2025. feb. 20.
A második félidőt ugyan egálra hozta a győriekkel szemben a DKKA női kézilabda csapata, a vendégek mégis magabiztos győzelemmel vitték haza a bajnoki pontokat.
Bravúros eredmények grundbirkózásban
2025. feb. 19.
Remek versenyzéssel, két ezüstéremmel zárták a grundbirkózók országos diákolimpiai döntőjét a DKSE fiókszakosztályainak csapatai a mögöttünk hagyott hétvégén.
Véget ért a szezon a DAB számára
2025. feb. 19.
Debrecenben is kikapott kedden este, így nem jutott be a bajnokság legjobb négy csapata közé a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Kondor Anett a felnőttek közt is letette névjegyét
2025. feb. 18.
Szépen fénylő éremmel és egy újabb korosztályos elismeréssel térhettek haza a dunaújvárosi lábtoll-labdázók a sportág első felnőtt bajnoki fordulójáról.
A harmadik meccsért küzdenek
2025. feb. 18.
Debrecenben, a DEAC otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a bajnoki rájátszás második találkozóján ma este fél héttől.