Újabb edzőmeccs előtt a DKKA

spigott - 2015. december 28. 13:01

Az idei esztendő utolsó mérkőzését játssza kedden délután öt órától a DKKA női kézilabda csapata, mely az MTK otthonában finomíthatja tovább játékát.

Nem sokat pihentek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének játékosai, hiszen a rövid karácsonyi szünetet követően hamar edzésbe állt Zdravko Zovko együttese, mely ma már szinte teljes létszámban készülhetett a nagyon keménynek ígérkező januári időszakra. Kézilabdázóink közül egyedül Triscsuk Krisztina végzett "könnyített" munkát, ám pihenője neki sem sok maradt, hiszen ugyan a labdás gyakorlások nagy részét kihagyta, így is alaposan megdolgoztatta őt a gárda szakvezetője.

Az erőltetett menet nem is meglepő, ugyanis januárban rengeteg feladat vár együttesünkre, mely a magyar bajnokság mellett a Magyar Kupában, illetve az EHF Kupában is megméreti magát, így január 3. és 30. között összesen nyolc alkalommal lép majd pályára. A kemény edzések mellett még egy felkészülési találkozó vár együttesünkre, mely holnap délután öt órától az MTK otthonában húz szerelést.

A DKKA csapatának programja

2015. 12. 29. 17:00 MTK – DKKA (edzőmérkőzés)
2016. 01. 03. 18:00 Budaörs – DKKA (bajnoki)
2016. 01. 06. 18:00 DKKA – Mosonmagyaróvár (bajnoki)
2016. 01. 10. 16:00 DKKA – Siófok (EHF Kupa)
2016. 01. 13. 18:00 MTK – DKKA (bajnoki)
2016. 01. 16. 16:00 Siófok – DKKA (EHF Kupa)
2016. 01. 23. 18:00 DKKA – DVSC (bajnoki)
2016. 01. 27. 18:00 Győr – DKKA (Magyar Kupa)
2016. 01. 30. 18:00 FTC – DKKA (bajnoki)

A rovat további hírei: Sport

Ismét a világ elitjét látják vendégül

Ismét a világ elitjét látják vendégül

2025. szep. 03.

Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.

Új név a Szuperkupa serlegén

Új név a Szuperkupa serlegén

2025. szep. 02.

A Kemi-Ker gárdája nyerte a városi kispályás labdarúgók idei szuperkupáját, miután 3-1-es sikert aratott a tavalyi bajnok Hangover ellen a DLSZ Arénában hétfőn este.

DSTV: világbajnokot köszöntöttek

DSTV: világbajnokot köszöntöttek

2025. szep. 02.

Világbajnokot köszönthetett Dunaújváros – Hajdu Jonatán, a DKSE kiváló kenusa a milánói világbajnokságon a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában szerezte meg a szépen csillogó aranyérmet. A versenyen egy ötödik helyet is bezsebelt – a csónakházban köszöntötték a kiválóságot a közelmúltban. Hangkép.

Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál

Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál

2025. szep. 02.

Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.

Biztosan tovább a kupában

Biztosan tovább a kupában

2025. szep. 01.

Nagyon sima, hétgólos győzelemmel jutott tovább a Nagykanizsa gárdáján a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa harmadik fordulójában.

Kiütötte mumusát a DFC

Kiütötte mumusát a DFC

2025. szep. 01.

A második félidőben három gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet Iváncsán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

2025. aug. 31.

Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.