Igyunk tejet, gyerekek!
Az iskolatej program részeként előadásokat hallhattak a petőfis diákok a tejről. Megtudhatták többek között mi is a tej pontosan és milyen tejszármazékok léteznek.
Rendhagyó környezetismeret órákat tartottak ma a Petőfi Sándor Általános Iskolában, délelőtt nyolc és dél között ugyanis előadásokat hallhattak a tejről. Frank Gábor az iskolatej program keretein belül jár iskoláról iskolára és tart interaktív előadásokat a gyerekeknek videókkal, játékokkal és reklámokkal. A Petőfibe is ezért érkezett, a gyerekek pedig érdeklődve hallgatták az érdekes információkat a tejről, a kalcium bevitel fontosságáról és a csontritkulás megelőzéséről, vagy épp a különböző tejtermékekről. Megtudhatták például azt, hogy csak mi magyarok eszünk túrót, vagy azt, hogy mi a különbség a kefir és a joghurt, vagy éppen a sima és a tartós tej között. Az előadás végén kérdezz-felelek játék is volt, valamint a kiosztott szórólapon található kérdőív kitöltésével akár pólót is nyerhettek a legjobb válaszokat adó tanulók.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: gólyanapot szervezett a kereskedelmi középiskola
2020. aug. 28.
Gólyanapot szervezett a leendő kilencedikes diákok számára a kereskedelmi középiskola csütörtökön; az eseményen nagy hangsúlyt fektettek a járványügyi előírásokra is. ám mindemellett az intézmény újoncainak lehetősége volt jobban megismerni mind az iskolát, mind a tanéttermet, illetve a szakképzés gyakorlati helyszíneit. DSTV, hangkép.
Bázisintézményként kezdi az új tanévet a Móricz
2020. aug. 26.
Ünnepélyes keretek között adták át az "Oktatási Hivatal Bázisintézménye" címet a Móricz Zsigmond Általános Iskola vezetésének – a titulussal egyszerre ismerik el és támogatják az intézmény pedagógiai-szakmai tevékenységét. Tudásmegosztás a hajtás után.
Gerincsebész: csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát
2020. aug. 23.
Csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát - mondta Lazáry Áron, a Semmelweis Egyetem gerincgyógyászati tanszéki csoportjának vezetője, gerincsebész főorvos.
DSTV: folytatja az egyetem az atomerőművi szakmérnök képzést
2020. aug. 19.
Még lehet jelentkezni a Dunaújvárosi Egyetem és a Paks II.Zrt. közös képzésére. A jelentkezési határidő augusztus 24., a tandíj 25 főnek finanszírozott, ezen felül korlátozott számban önköltséges formában is teljesíthető a kurzus. A részletekről az egyetem oktatási igazgatóját kérdezte a DSTV. Hangkép.
DSTV: Megtérülő befektetés
2020. aug. 13.
Augusztus 15-től igényelhetnek diákhitelt a dunaújvárosi egyetem tanulói. Ez a lehetőség megannyi hallgatónak jelenthet segítséget a szorgalmi időszak alatt. Érdemes azonban az igénylés előtt megfelelően tájékozódni a részletekről.
EMMI: szeptember 1-jén hagyományosan kezdődhet az iskola
2020. aug. 11.
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan kezdődhet az iskola – adta hírül az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) mai közleménye. Tételes menetrend a hajtás után!
A szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt venni a koronavírus-járvány idején egy kutatás szerint
2020. aug. 11.
A megkérdezett szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért - ez derült ki a Budapest Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából.