Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: fontos, küzdelmes siker

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnkoság
győzelem
Debrecen

facebook megosztás

spigott - 2016. jan. 23., 20:49

Az első félidőben négygólos hátrányban volt, ám feljavuló védőmunkájának köszönhetően 28-24-es sikert aratott a Debrecen elleni bajnokin a DKKA felnőtt együttese. Kézilabdázóink nem játszottak jól a mérkőzés elején, de keményen küzdöttek, s újabb győzelmükkel megerősítették harmadik helyüket a bajnoki tabellán.

A Siófok elleni kupapárharc után ma már bajnoki találkozó várt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesére, mely azt a Debrecent fogadta a sportcsarnokban, mely az ősszel 26-24-re legyőzte kézilabdázóinkat. A cél természetesen a visszavágás volt, ám mint azt Zdravko Zovko vezetőedző a találkozó előtt elmondta, ehhez hatvan percen keresztül koncentrált, jó játékra lesz szüksége csapatának a jó erőkből álló Loki ellen. A mérkőzés előtt egy rövid emlékfilm levetítésével, valamint főhajtással emlékeztek meg a csapatok és a szurkolók a 2005. január 19-én elhunyt Kulcsár Anitáról, a Dunaferr SE és a válogatott kiváló beállósáról.

Ehhez képest az első félidőt nagyon álmosan kezdte csapatunk, mely ugyan egy gyors debreceni gólt követően az ötödik percre átvette a vezetést, ám két kihagyott hazai ziccert is újabb találatokkal büntetett az ellenfél, mely ismét magához ragadta az előnyt (3-4). Lassan, ráadásul sok hibával játszott a Kohász, mely újabb helyzeteket, majd egy hétméterest is kihagyott, így kétgólos debreceni vezetésnél már időt kellett kérnie Zdravko Zovkonak, hogy valamivel nagyobb odafigyelésre ösztökélje tanítványait (4-6). Ebből sajnos a folytatásban sem láttunk sokat, mert sem támadásban, sem védekezésben nem tudott jó teljesítményt nyújtani csapatunk, így a 18. percben már hárommal állt jobban a hazai hibákat könyörtelenül kihasználó Loki (6-9).

Úgy tűnt azonban, hogy bő negyed órát követően összeszedi magát együttesünk, kapust cserélt, s Triffa Ágnes azonnal két védéssel mutatkozott be, míg a túloldalon Azari, Bulath, Vincze és Kovács Anna oldotta meg jól a rá kiosztott feladatot, s a 23. percben már Tone Tiseljnek kellett időt kérnie, mert egyenlített a Kohász (12-12). Csapatunk azonban lendületben maradt, Kovács Anna góljával már a vezetést is átvette, s ekkor kevesen gondolták azt, hogy a félidei szünetre sima vezetéssel vonul majd a vendégcsapat. Márpedig ez történt, amit elsősorban annak köszönhettünk, hogy az utolsó három percben sorozatban követtük el a buta technikai hibákat, s ezt sorozatban lőtt öt góllal torolta meg a Debrecen, így a félidei szünetben 14-18-as vendégelőnyt mutatott az eredményjelző.

Nagy változás kellett a folytatásra együttesünktől, s ahogy az arcokon látni lehetett, nagyon elszántan vágtak neki a második félidőnek Bulath Anitáék. Ez elsősorban a DKKA védekezésén látszott leginkább, mely levegőt sem hagyott a debreceni játékosoknak, akik hiába próbálkoztak bármivel, valóságos falat emelt eléjük a Kohász, s ha el is jutott egy-egy lövésük a hazai kapuig, még mindig ott volt Triffa Ágnes, aki kottából olvasta a próbálkozásokat. A túloldalon ugyan akadtak hibák, de Kovács Anna duplája után Vincze és Bulath is szép gólt lőtt, s hiába kért időt a 39. percben a vendégek mestere, Szalai szép átlövése után már 19-18-as hazai vezetésnek örülhetett a sportcsarnokot szinte teljesen megtöltő szurkolósereg.

Szalai újabb találat után már kettővel ment a Kohász, míg a vendégek először a 43. percben találtak be a parádésan védő Triffa kapujába, de ekkor már érezni lehetett, hogy ha tudja tartani jó védekezését együttesünk, akkor esélye sem lesz a vendégeknek. Nem is volt, mert Zdravko Zovko tanítványai továbbra sem engedtek ki, s Azari és Vincze szélről lőtt góljaival már 23-19-re meglógtak ellenfelüktől. Takács Dusmáta kiállítása alatt ugyan faragni tudott hátrányából a Debrecen, de Triscsuk estében is betalált, s úgy tűnt, hogy az 55. percre eldőlt a találkozó (24-20). A véghajrá azonban őrült perceket hozott, egymás után három dunaújvárosi játékost állítottak ki a játékvezetők, ám hármas, majd kettős emberhátrány sem gátolta együttesünket a gólszerzésben, mely Kovács Anna két találatával végleg eldöntötte a pontok sorsát. Az utolsó pillanatokban ugyan még szépített a Loki, ám a végén a mieink örülhettek a 28-24-es sikernek, melyet elsősorban a második félidőben bemutatott remek védőmunkájuknak köszönhettek.

Ezt, mármint a feljavuló védekezést tartotta a győzelem kulcsának Zdravko Zovko vezetőedző is, akinek valószínűleg lesz azért egy-két szava tanítványaihoz az első félidőben nyújtott játék miatt.
"A Debrecen egy nagyon jó csapat, ezt ma is bizonyította, hiszen könyörtelenül kihasználta azt, hogy az első félidőben nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, igazából nem is értem, hogy mit akartunk csinálni harminc percen keresztül. A félidőben felhívtuk a csapat figyelmét arra, hogy csak jó védekezéssel lehet esélyünk a győzelemre, s a fordulás után szerencsére már úgy játszottunk, ahogy az elvárható ettől a csapattól" – fogalmazott a DKKA együttesének szakvezetője.

DKKA – DVSE 28-24 (14-18)

DKKA: Oguntoye - Azari 4, Kovács A. 7, Takács D. 1, Bulath 6, Triscsuk 2, Vincze 4. Csere: Triffa (kapus), Szalai 4, Hajtai, Horváth, Kamper. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

DVSC: Horváth - Slakta 1, Karnik 4, Kudor 7, Despotovics, Garbuz 6, Kelemen 2. Csere: Lajtos (kapus), Szilágyi 1, Varsányi 1, Siska 1, Sirián 1, Marincsák. Vezetőedző: Tone Tiselj.

2. Galéria
Dunaújváros
DKKA
női kézilabda
kézilabda
Debrecen

facebook megosztás

Az első félidőben négygólos hátrányban volt, ám feljavuló védőmunkájának köszönhetően 28-24-es sikert aratott a Debrecen elleni bajnokin a DKKA felnőtt együttese. Kézilabdázóink nem játszottak jól a mérkőzés elején, de keményen küzdöttek, s újabb győzelmükkel megerősítették harmadik helyüket a bajnoki tabellán.

Ónodi Zoltán
Küzdelmes siker! DKKA - Debrecen - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2016. jan. 23.

A rovat további hírei: Sport

Nehéz ágra került a női válogatott

Nehéz ágra került a női válogatott

2025. okt. 03.

A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.

DSTV: elégedett szakvezetés

DSTV: elégedett szakvezetés

2025. okt. 03.

Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.

A címvédő ellen folytatja a DAB

A címvédő ellen folytatja a DAB

2025. okt. 03.

Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.

DSTV: véget ért az idei ÚDL

DSTV: véget ért az idei ÚDL

2025. okt. 02.

A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club  az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.

Igazolta a papírformát a Loki

Igazolta a papírformát a Loki

2025. okt. 02.

Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.

Fényes érmek a birkózó-maratonon

Fényes érmek a birkózó-maratonon

2025. okt. 01.

Három versenyen összesen nyolc dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

2025. okt. 01.

A DKSE birkózó szakosztályának régóta fiatal tagjai is készülnek a közelgő világbajnokságra. A felkészülési küzdelmeket is komolyan veszik a veterán sportolók, az alakulatból összesen nyolcan vágnak majd neki a versenyeknek. Stábunk is ellátogatott az egyik edzésükre, ahol még több részletet ismerhettünk meg a versenyről. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  3. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő