Nemzetközi torna az uszodában
Rangos nemzetközi viadalnak ad otthont péntektől vasárnapig a Fabó Éva Sportuszoda, ahol két magyar és két külföldi együttes lesz a DFVE-Maarsk Graphics csapatának vendége.
Miközben a DFVE-Maarsk Graphics két játékosa, Kasó Orsolya és Garda Krisztina a belgrádi Európa-bajnokságon szerepel, itthon maradt felnőtt vízilabdázóink sem pihennek sőt, péntektől vasárnapig egy igen erősnek ígérkező tornát rendez Mihók Attila együttese. Az ötcsapatos nemzetközi viadalon a mieinken kívül a Szeged, az Eger, valamint a görög Glyfada, valamint az orosz Kirisi együttesei vesznek részt, vagyis kőkemény mérkőzésekre számíthatnak azok, akik kilátogatnak a Fabó Éva Sportuszodába.
Főiskolásaink pénteken délelőtt tíz órától az orosz Kisisi ellen ugranak medencébe, majd este negyed héttől a görögök ellen méretik meg magukat Mihók Attila tanítványai. Szombaton négy találkozót rendeznek meg a nem titkoltan felkészülési jelleggel sorra kerülő viadalon, melyen délután fél öttől a Szeged lesz a mieink ellenfele, míg vasárnap délelőtt tíz órától az Eger együttese vár a DFVE-Maarsk Graphics vízilabdázóira.
A Nemzetközi torna programja
2016.01.15. (péntek)
10:00 DFVE-Maarsk Graphics – KINEF-Surgutneftegas
18:15 DFVE-Maarsk Graphics – ANO Glyfada
19:45 KINEF-Surgutneftegas – SZNVE
2016.01.16. (szombat)
10:00 KINEF-Surgutneftegas – ANO Glyfada
11:30 ZF-Eger-EKF – SZNVE
16:30 DFVE-Maarsk Graphics – SZNVE
18:00 ANO Glyfada – ZF-Eger-EKF
2016.01.17. (vasárnap)
10:00 DFVE-Maarsk Graphics – ZF-Eger-EKF
11:30 ANO Glyfada – SZNVE
13:00 KINEF-Surgutneftegas – ZF-Eger-EKF
A rovat további hírei: Sport
Biztos siker idegenben
2025. már. 08.
Tízgólos, könnyed győzelmet aratott a bajnoki alapszakasz utolsó, szegedi mérkőzésén a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.
DSTV: sportoltak és emlékeztek
2025. már. 08.
A Rácalmási Sportcsarnokban rendezték meg a Dunabau Deák Old Boys Kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornát. A rendezvénnyel tisztelegtek a városi labdarúgás meghatározó alakjai, Szepessy László, Miklós István, Fróna György és Golubov Béla emléke előtt. Hangkép.
Mayer Gréta két szeren is döntős
2025. már. 08.
Ugráson és gerendán is bejutott a bakui világkupa fináléjába a DKSE tornásza, Mayer Gréta, s az első világkupáján szereplő Szij Emese Ada is letette névjegyét a felnőttek között.
Szegeden zárják az alapszakaszt
2025. már. 07.
A három pont megszerzésének reményében várja az alapszakasz utolsó, szegedi mérkőzését a DFVE női vízilabda csapata.
Nagy lépés a döntő felé
2025. már. 07.
Kiütéses, tízgólos győzelmet aratott a korosztályos bajnoki elődöntő első felvonásán a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es csapata a Győr ellen.
Győzelemmel zárták az alapszakaszt
2025. már. 06.
A második felvonásra feljavuló dunaújvárosi fiatalok tizenhárom góllal győzték le a Nagyatád kézilabdázóit a felnőtt NB II-es bajnokságban.
DSTV: pontrekorddal lettek bajnokok
2025. már. 06.
Rég nem látott, ám visszatérő alakulat a képernyőn a FOX SE. Nemrég újra ellátogattunk a Mészáros Márk vezette egyesülethez. Hangkép.