Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A „matrózúszó”, aki egy olimpiai döntőről lemaradt

Kultúra
úszás
Olimpia
olimpiai bajnok

facebook megosztás

Várkonyi Balázs - 2016. feb. 02., 08:09

Bizony, lemaradt. Mégsem bánta. Különös dolog okozta ugyanis a végzetes hibát: korábban fölényes győzelmet aratott a százméteres távon, úgy, hogy végig a vetélytársai előtt járt, akik csak a hátát láthatták. A győzelem fölötti öröm kissé elvonta figyelmét, így lekéste az ötszázas verseny rajtját.

Búslakodás helyett lélekben az újabb próbára készült. Ekkor már 1200 méter volt a táv. A korabeli újságíró így számolt be erről: „A kísérőhajók a rajt után azonnal a cél felé indultak, Hajós pedig – emlékei szerint – olyan halálfélelmet érzett, mint még soha. Félelmében csak úszott, úszott, az ellenfelek megint sehol... és ismét győzött! A hajóra a célban már nem tudott önerőből felkapaszkodni.”

Aki ilyformán a végsőkig kiadta minden erőtartalékát: Magyarország első olimpiai bajnoka, Hajós Alfréd. 1896-ban, Athénben, az újkori olimpiák nyitányán két győzelmével a legeredményesebb magyar lett. Nem kapott aranyérmet – ahogy más sem, mert ezüstmedál és babérkoszorú járt akkor a bajnoknak.

A fiatalember, az ifjú egyetemista, aki az olimpiai dicsőségtáblánk élén áll, február első napján született, 1878-ban. Tehát tizennyolc éves volt a kettős győzelme idején. A versenyzők az úszás mikéntjében szabad kezet kaptak. Hajós Alfréd a „matróz” formát választotta, váltott karral, lábtempó nélkül haladt előre. A körülmények rettenetesek voltak: tíz-tizenkét fokos víz és három-négyméteres hullámok várták az úszókat. Az őket a starthelyre vivő gőzhajón faggyúval kenték be testüket, de az sem ért sokat.

Idézzük fel az 1200-as küzdelmet. Elindul a mezőny. A magyar úszó azonnal az élre áll. Semmivel sem törődve halad előre. Észre sem veszi, hogy menet közben több riválisa feladja: tagjaikat megdermesztette a rettentően hideg víz – és talán bajnokunk fölénye is fölemésztette lelkierejüket. Noha ő is rettenetesen szenvedett, de meg nem adta magát.

Hatvan métert vert rá a másodikra. Győzelméhez az utolsó erőtartalékát is fölhasználta, lilára fagyott testét a matrózok emelték be a kísérőhajóba. A közönség ünnepelte. A görög trónörökös „valóságos delfinnek” nevezte.  Ő később úgy nyilatkozott: „Sokkal inkább az életemért, mintsem a győzelemért úsztam.”

Hajós Alfréd sikeres tornász és futballista is volt. Szerepelt az első hazai labdarúgó mérkőzésen, kétszer lett bajnokcsapat tagja, szerephez jutott az első válogatottunkban is. Később szövetségi kapitányként vezette az együttes. Sportsikereihez méltó volt építészmérnöki tevékenysége. Számos terve közül kiemelkedik a margitszigeti nemzeti sportuszoda, a kor modern alkotása. Az 1924-es párizsi olimpia művészeti versenyén a Lauber Dezsővel készített stadiontervük minden riválisuk művét megelőzte.

1896. április 11-e volt a nap, amikor egy magyar úszó a Pireuszi-öböl hőse lett. Az olimpia évében különösképp fontos az első bajnokunkra emlékezni.

A rovat további hírei: Kultúra

Tovább maradnak nálunk Szent Flórián katonái

Tovább maradnak nálunk Szent Flórián katonái

2016. ápr. 27.

Az eddigi nagy sikerre, népszerűségre való tekintettel, június 15-ig meghosszabbítják az Intercisa Múzeumban látható Szent Flórián katonái című, a tűzoltóság történetét bemutató kiállítást.

Chicago - Ma lesz a premier a Bartókban

Chicago - Ma lesz a premier a Bartókban

2016. ápr. 27.

Új bemutatóra készül a Bartók Kamaraszínház. A Chicago című musical premierje április 27-én lesz. Ennek előkészületeibe pillanthattunk be. A színműben zenekar és a Bartók Táncszínház táncosai is közreműködnek.

A harminc éve meghalt város

A harminc éve meghalt város

2016. ápr. 26.

Az 1980-as években a szovjet-ukrajnai Pripjaty igazán modern, mutatós település volt; legalábbis a kor – és a rendszer – lehetőségeihez mérten. Mintavárosnak szánták ugyanis.

Elindult a Sándor Frigyes Hét

Elindult a Sándor Frigyes Hét

2016. ápr. 25.

A következő napok még inkább a tehetséges fiatalokról szólnak majd a zeneiskolában, elkezdődött a Sándor Frigyes Hét, melyen rengeteg színes program várja az érdeklődőket.

Őszt hozott a tavasznap

Őszt hozott a tavasznap

2016. ápr. 25.

Nem tudom, hányan gazda követte ma a régi hagyományt, s hajtotta lábasjószágát legelőre; nem lehetnek sokan. A rossz idő még a legelszántabbaknak is kedvét szeghette.

Nyáron a Liget lesz a jazzélet központja

Nyáron a Liget lesz a jazzélet központja

2016. ápr. 25.

Törzsvendégekkel, alkalmi látogatókkal vált igazi színfoltjává a Művész Jazz Klub városunknak. Valamint az országnak is, hiszen a hírnevet a fellépők névsora szolgáltatta az első évben, és a közönséghűség, ami egyaránt szól a nívónak és az értékteremtésnek.

Napi Rockmaraton - A helyi bandák II.

Napi Rockmaraton - A helyi bandák II.

2016. ápr. 24.

Folytatva a Rockmaraton fellépőinek bemutatását a The Morning Star után egy újabb városi illetőségű együttesről rántjuk le a leplet. Rivaldafényben a Jolly Jackers.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eb-döntős a magyar válogatott!

  2. DSTV: vereség emelt fővel

  3. Közmeghallgatás a Városházán

  4. Új védővel erősített a DFC

  5. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő