Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: felemás teljesítménnyel is biztosan

Sport
DKKA
Dunaújváros
kézilabda
utánpótlás
bajnokság
György László

facebook megosztás

spigott - 2016. feb. 08., 18:16

A junior bajnokságban és az NB I/B-ben is simán nyert a DKKA utánpótlás együttese, ám György László edző mégsem volt maradéktalanul elégedett tanítványai játékával.

Ahogy a felnőttek, úgy a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior együttese is a Vác ellen lépett pályára szombaton az alapszakasz 17. fordulójában. A tabella kilencedik helyén álló vendéglátók ellen egyértelműen a mieink voltak az esélyesek, akik könnyedén hozták is a kötelező győzelmet, ugyanis ötgólos félidei vezetésük után nagyon simán, 30-16-ra nyertek a szerényebb képességű hazaiak ellen.

Akadémiánk junior csapata nem sokat pihenhetett a váci győzelem után, ugyanis vasárnap már a Haladás-Érd II. elleni NB I/B-s felnőtt bajnokin mérette meg magát. György László tanítványai itt is simán hozták a két pontot, hiszen már az első félidő végén nyolc góllal vezettek, s biztos előnyüket a térfélcsere után is megtartották, így végül 31-23-as sikerrel térhettek haza.
Csapatunk edzője mégsem volt felhőtlenül elégedett tanítványai hétvégi teljesítményével, ugyanis az Érd elleni összecsapás második félidejének teljesítménye igen sok kívánnivalót hagyott maga után.
"A váci junior mérkőzésen biztosan hoztuk a kötelezőt a sok ifjúsági játékossal felálló hazaiak ellen, méghozzá úgy, hogy az első és a második félidőben is pontosan, jól játszottak az együttes tagjai, aminek őszintén tudtam örülni, hiszen nem csak játékban, hozzáállásban és motivációban is azt kaptam vissza tőlük, amit előzetesen reméltem.

Képek: DO-archív

Az Érd elleni összecsapás első félideje is igazolta a várakozásokat, szellemes, jó kézilabdát mutattunk be a szerényebb képességű hazaiak ellen, s már ekkor eldöntöttük a pontok sorsát. A második felvonás azonban értékelhetetlen volt, a biztos vezetés tudatában nem koncentráltunk, támadásban és védekezésben is rengeteg hibát vétettünk, sorozatban hagytuk ki a ziccereket, így a második harminc perc alaposan lerontotta a hétvége összteljesítményét. Ezzel az időszakkal egyáltalán nem voltam elégedett, s nagyon remélem, hogy tudunk tanulni ebből, mert a közeljövő junior és felnőtt bajnoki mérkőzésein igen komolyan visszaüthet a hasonló teljesítmény" – értékelte együttese hétvégéjét György László edző.

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2025. nov. 22.

Magabiztos, tízgólos győzelemmel zárta a KSI SE elleni fővárosi bajnokiját a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.

Győzelemmel köszöntötték a bajnokokat

Győzelemmel köszöntötték a bajnokokat

2025. nov. 22.

Félidőnként két-két gólt szerezve aratott 4-2-es sikert a naptári év utolsó meccsén a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Paksi FC II. elleni bajnokin, mely előtt a Dunaferr SE 2000-ben bajnoki címet szerző együttesét is köszönthették a hazai drukkerek.

A sereghajtóhoz látogat a DFVE

A sereghajtóhoz látogat a DFVE

2025. nov. 21.

A fővárosban, a KSI vendégeként ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság nyolcadik fordulójában szombaton délután.

DSTV: kiváló év a medencében és nyílt vízen is

DSTV: kiváló év a medencében és nyílt vízen is

2025. nov. 21.

Idén is rengeteg hazai és nemzetközi versenyen vett részt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A felnőtt válogatottnál is számításba vett tizenkilenc éves versenyzővel, valamint edzőjével, Szabó Gergővel a mögöttük hagyott évet értékeltük a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.

Bajnokok előtt játszhatnak a focisták

Bajnokok előtt játszhatnak a focisták

2025. nov. 21.

A Paksi FC második csapata elleni mérkőzéssel búcsúznak az évtől a Dunaújváros FC labdarúgói ma délután négy órától, s a találkozó azért is különleges lesz, mert a kezdés előtt a pályán köszöntik a Dunaferr SE 2000-ben bajnoki címet nyert csapatát.

Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)

Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)

2025. nov. 20.

A Pentele ASE második számú gárdája 11-7-re nyert, míg az harmadik számú gárda hasonló arányú vereséget szenvedett a csapatbajnokságok hétvégi fordulójában.

DSTV: hétvégi éremeső

DSTV: hétvégi éremeső

2025. nov. 20.

Összesen egy arany és öt bronzéremmel zárták a legutóbbi lábtoll-labda versenyt a Dunaújvárosi Lábtoll-Labda SE sportolói a mögöttünk hagyott hétvégén. A 28. Ifjúsági Országos Bajnokság küzdelmeinek a szokott módon a Szent Pantaleimon Iskola tornaterme adott otthont. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő