Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: remeklő fiatalok

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
György László

facebook megosztás

spigott - 2016. feb. 23., 11:30

A junior bajnokságban tizenöt, míg az NB I/B-s felnőtt pontvadászatban hétgólos különbségű győzelmet aratott hétvégén a Dunaújvárosi kohász kézilabda Akadémia csapata.

Kiválóan szerepeltek hétvégi bajnoki találkozóikon a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiataljai. Akadémiánk junior együttese a Fehérvár KC csapatát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s végig dominálva aratott 34-19-es győzelmet úgy, hogy már az első félidő végén nyolc találattal vezetett. A megyei rangadó után az NB I/B-ben várt feladat György László tanítványaira, akik a velük azonos pontszámmal álló Kozármisleny otthonában lépet pályára. A DKKA csapata ezúttal is kitett magáért, s remek védekezésének köszönhetően hétgólos, 25-18-as sikert aratott, megerősítve ezzel negyedik helyét a bajnoki táblázaton.

Érthetően elégedett volt együttese hétvégi teljesítményével György László, aki a remek játék mellett játékosai példás hozzáállásának tulajdonította a szép sikereket.
"A székesfehérváriak elleni mérkőzésnek egyértelműen mi voltunk az esélyesei, s szerencsére ennek megfelelően is alakult a mérkőzés. Már az első félidő végén nyolc góllal, 16-8-ra vezettünk, s a tetemes előny ellenére sem lazítottak a csapat tagjai, akik végig dominálni tudtak, s még ilyen arányban is megérdemelten nyerték az összecsapást. A Kozármisleny elleni NB I/B-s bajnoki már lényegesen keményebbnek ígérkezett, hiszen a házigazdák velünk azonos pontszámmal álltak a tabellán, ám a csapat nagyjából ott folytatta, ahol előzőleg abbahagyta.

A védelmünk remekül működött már az első félidőben is, így négygólos előnnyel várhattuk a folytatást, s sokáig úgy is tűnt, hogy kézben tartjuk a meccset, mert a térfélcserét követően már hat góllal is elhúztunk ellenfelünktől. Sajnos ekkor jött egy kisebb hullámvölgy, ami alatt a Kozármisleny feljött két találatra, de Pálinkás Viktória egy fontos bravúrral kirántotta a csapatot a gödörből, majd egy 5-0-s rohammal végleg eldöntöttük a meccset. A szép és fontos győzelmet elsősorban remek védekezésünknek köszönhettük, de ezen a hétvégén a csapat minden tagja jól teljesített, amiért természetesen jár a gratuláció.

A rovat további hírei: Sport

DKKA: megtörték a csendet kézilabdázóink

DKKA: megtörték a csendet kézilabdázóink

2025. dec. 13.

Közleményt adott ki a felnőtt csapatot működtető Kft. helyzetéről a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia pénteken este. A klub és az önkormányzat további források bevonásán dolgozik, de közben már több játékos is elhagyta az NB I-ben szereplő együttest.

Sikeres évet zárt a DKSE (galériával)

Sikeres évet zárt a DKSE (galériával)

2025. dec. 12.

Remek hangulatban ünnepelte meg a mögötte hagyott sikeres esztendőt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület az egyetem aulájában csütörtökön este.

DSTV: Ovi Foci idén is

DSTV: Ovi Foci idén is

2025. dec. 12.

Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, újra a Szent Pantaleimon iskolában rendezte meg a hagyományos Ovi Foci Kupa elnevezésű viadalsorozat harmadik, utolsó fordulóját a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Dunaújvárosi Óvoda. A versenysorozat a Napsugár Tagóvoda győzelmével ért véget. Hangkép.

Idén is elismerték a legjobb sportolókat (galériával)

Idén is elismerték a legjobb sportolókat (galériával)

2025. dec. 12.

A hazai és nemzetközi mezőnyben sikeresen teljesítő sportolókat, illetve edzőiket köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnyának dísztermében csütörtökön délután.

Felemás forduló az Andersenben

Felemás forduló az Andersenben

2025. dec. 11.

A DAB-ASP nyerni tudott, a DUE-Worm Angels viszont kikapott a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi játéknapján.

Nem jutott a legjobb négy közé a magyar válogatott

Nem jutott a legjobb négy közé a magyar válogatott

2025. dec. 11.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nem jutott elődöntőbe és hetedikként zárta a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, miután a szerdai negyeddöntőben 28-23-ra kikapott a társházigazda holland csapattól Rotterdamban.

DSTV: remek évet zártak a kajak-kenusok

DSTV: remek évet zártak a kajak-kenusok

2025. dec. 10.

Az egyetemen tartotta hagyományos évzáró ünnepségét a DKSE kajak-kenu szakosztálya, mely idén is rengeteg szép eredménnyel, köztük egy felnőtt világbajnoki címmel örvendeztette meg a sportág helyi szerelmeseit. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A kevesebbet hibázó nyert

  2. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

  3. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

  4. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő