Röplabda: lényeg a három pont
Hatalmas csatában aratott 3-1-es győzelmet a PTE-PEAC otthonában a Dunaferr SE röplabda csapata, mely egy lépésre került az alapszakasz hatodik helyének megszerzésétől.
A DEAC elleni szép hazai sikert követően ezúttal idegenben, a PTE-PEAC otthonában lépett pályára ma délután négy órától a Dunaferr SE röplabda csapata. Tomanóczy Tibor fiatal tanítványai számára komoly jelentőséggel bírt a pécsi összecsapás, hiszen egy esetleges győzelemmel komoly lépést tett volna együttesünk az alapszakasz hatodik helyének megszerzése felé. A mérkőzés előtt a házigazdák az utolsó előtti helyen álltak, vagyis papíron a Dunaferr számított az esélyesnek, ám ezzel együtt nehéz mérkőzésre számított csapatunk szakvezetője, aki abban bízott, hogy tanítványai a Debrecen ellen mutatott játékukat megismételve gyűjtik be a remélt három pontot.
Nos, ez sikerült is röplabdázóinknak, ám a győzelemért alaposan meg kellett szenvednie a Kalmár Ákost influenza miatt nélkülöző piros-fehéreknek. A mérkőzés mind a négy szettje hatalmas küzdelmet hozott ugyanis, melyekből az első három csak "ráadásban" dőlt el, míg a negyedikben 25-22-re diadalmaskodott együttesünk, mely végül 3-1-es győzelemmel zárta az összecsapást. Mint azt Tomanóczy Tibor vezetőedző a találkozó után elmondta, nem játszottak igazán jól, s maga a mérkőzés is inkább küzdelmes, mint szép játékot hozott, ám a legfontosabb a három pont megszerzése volt, amit, ha nehezen is, de sikerült elérnie együttesének.
PTE-PEAC – Dunaferr SE 1-3 (-24, 24, -24, -22)
Dunaferr SE: Guzmics, Kun, Stefanovics, Gebhardt N., Bohnicsek, Kiss M. Gebhardt Á. (liberó). Csere: Hatvany Zs., Kholmann, Szabó P., Móró Á., Csizmadia. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
A rovat további hírei: Sport
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.
Ötödik helyért játszik a válogatott
2025. aug. 16.
Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: táborozók a vízben
2025. aug. 15.
A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.
Ráadásos vereséggel kezdett a DAB
2025. aug. 15.
Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.