Vízilabda: idegenben javítana a Mihók-csapat

spigott - 2016. február 10. 11:23

A tabella ötödik helyén álló ZF Eger otthonában folytatja a bajnoki alapszakasz küzdelmeit ma este hét órától a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.

Finoman szólva sem úgy alakult a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapatának legutóbbi bajnoki mérkőzése, ahogy azt a gárda szakvezetése, játékosai és drukkerei remélték. Együttesünk 10-5-ös vereséget szenvedett hazai környezetben a BVSC-től, ráadásul úgy, hogy esélye sem volt az előzetesen remélt sikerre. Vízilabdázóink sajnos a játék minden elemében alulmaradtak a fővárosiakkal szemben, ám túl sokáig nem búslakodhatnak a vereség miatt, mert ma este már újabb feladat vár Menczinger Katáékra, akik este héttől a tabella ötödik helyén álló ZF Eger otthonában ugranak medencébe.

Nem is vár könnyű találkozó a mieinkre, hiszen mai ellenfelük nagy erőkkel hajt arra, hogy elérje az alapszakasz negyedik helyét sőt, matematikailag még a harmadik pozíció megszerzésére is van esélye Kelemen Attila együttesének. Ezt a helyezést szeretné azonban megtartani csapatunk is, s ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindenképpen hoznia kell az alapszakaszból hátralévő két mérkőzését. A két gárda októberi, dunaújvárosi találkozója 9-9-es döntetlennel ért véget, ami komoly csalódást jelentett a mieink számára, s ahhoz, hogy ezúttal Mihók Attila tanítványai örülhessenek, támadásban és védekezésben is sokkal jobb teljesítményt kell nyújtaniuk, mint tették azt a BVSC elleni rangadón. Remélhetőleg az elmúlt pár nap elég volt arra, hogy kijavítsa együttesünk azokat a hibákat, melyeket a fővárosiak ellen elkövetett, s újra egy szép győzelemmel örvendezteti meg az érte szorítókat.

A rovat további hírei: Sport

MOZD'ÚJVÁROS: közös mozgás a Szalki-szigeten (galériával)

MOZD'ÚJVÁROS: közös mozgás a Szalki-szigeten (galériával)

2025. okt. 13.

Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton délelőtt. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket, de bemutatkozott a nagyközönségnek a FitCity Dunaújváros programsorozata is.

Fontos sikert aratott a DFC

Fontos sikert aratott a DFC

2025. okt. 13.

Fél percen belül két gólt szerzett, s egy nagyon kellemetlen ellenfelet győzött le 2-0-ra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat vasárnapi fordulójában.

Közel volt a bravúrhoz a DAB

Közel volt a bravúrhoz a DAB

2025. okt. 12.

Kétgólos hátrányból is egyenlített, de végül 5-4-es vereséget szenvedett a címvédő és jelenleg is éllovas Gyergyói HK otthonában a DAB jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Közös mozgás a Szalki-szigeten (galéria)

Közös mozgás a Szalki-szigeten (galéria)

2025. okt. 12.

Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton délelőtt, és a remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. A részletes beszámolóval holnap érkezünk, addig galériánk segítségével elevenítjük fel a nap történéseit.

Nagy pofon hazai pályán

Nagy pofon hazai pályán

2025. okt. 12.

A vendég NEKA szinte a végig vezetve vitte el a pontokat a rossz napot kifogó DKKA-tól a női kézilabda NB I szombati fordulójában.

Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában

Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában

2025. okt. 11.

Itthon is simán legyőzte a győrieket, így kettős sikerrel jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a DFVE női vízilabda csapata.

Újra itthon a DFC

Újra itthon a DFC

2025. okt. 11.

A Majosi SE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.