Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: harmadik helyen a juniorok is

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. már. 31., 18:18

Négygólos győzelmet aratott a DKKA junior együttese a győriek ellen, így akadémiánk utánpótlás csapata is a harmadik helyen zárta az alapszakasz küzdelmeit.

Nagyon fontos mérkőzés várt szerdán délután a DKKA junior kézilabda csapatára is, mely a felnőttekhez hasonlóan a Győr gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban az alapszakasz utolsó fordulójában. A tét mindkét gárda számára igen komoly volt, hiszen együttesünknek és a zöld-fehéreknek is nyerni kellett ahhoz, hogy megszerezzék a harmadik helyezést, így érdekes, jó meccsre számíthattak azok, akik kilátogattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. György László tanítványai kissé tartalékosan várta az összecsapást, hiszen több játékosuk is hiányzott sérülés miatt, ám juniorjaink ennek ellenére is kiválóan küzdöttek, s az összesen 34 gólt hozó első félidő után 18-16-os vezetéssel vonulhattak pihenőre. A térfélcserét követően négy góllal is meglépett ellenfelétől a Kohász, s bár volt olyan szakasza is a mérkőzésnek, amikor a győriek hármas emberelőnyben támadhattak a felzárkózásért, ezt is elbírta csapatunk, mely végül 32-28-as sikert aratva szerezte meg az alapszakasz harmadik helyét.

Kép: DO-archív

Érthetően örült is együttese szép sikerének György László edző, aki szerint igazi csapatként voltak képesek elérni ezt a szép eredményt.
"Nagy tétje volt számunkra ennek a mérkőzésnek, hiszen tudtuk jól, hogy győzelem esetén megszerezzük az alapszakasz harmadik helyét. Érdekes, jó találkozót játszottunk a győriekkel, többször vezettünk két-három, de négy góllal is, de volt a meccsnek olyan periódusa, amikor leengedtünk kicsit, illetve volt egy hármas emberhátrányunk, de utóbbit nagyon jól oldottuk meg és a véghajrában jól koncentráltunk, szépen játszottunk, s ott biztosítottuk be végül a remélt győzelmünket. Pedig a kezdés nem volt a legoptimálisabb, kicsit döcögött a szekér az elején, de mindig volt valaki, aki átlendítette a holtponton az együttest. Egyénileg nem szeretnék senkit kiemelni, komoly csapatmunka eredménye volt a négygólos siker, a 28 kapott gól ellenére jól védekeztünk, s ki tudtuk javítani azokat a hibáinkat, amiket a Békéscsaba ellen elkövettünk, ami szintén nagyon örvendetes volt" – értékelte az alapszakasz harmadik helyét érő győzelmet junior kézilabdázóink szakvezetője.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

2024. dec. 21.

Az elmúlt években többször is említettük már, hogy egészen szerteágazó településünk sportági kínálata. Aki nem szeretne versenyezni, mégis egy küzdősport mellett döntene, választhatja akár az aikidot is Imrei Tibor vezetésével. Hangkép.

Meccs a sírból

Meccs a sírból

2024. dec. 21.

Háromgólos hátrányból fordítva, egy utolsó másodperces találattal aratott 4-3-as győzelmet a címvédő Brassó ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este.

Nemzetek Csatája a sportcsarnokban

Nemzetek Csatája a sportcsarnokban

2024. dec. 20.

Tizenöt mérkőzés vár a küzdősportok szerelmeseire a Nemzetek Csatája elnevezésű gálán a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este hat órától.

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

2024. dec. 20.

A 2024-es esztendőben kiemelkedően teljesítő dunaújvárosi sportolókat köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnya dísztermében csütörtökön délután. Volt kit, volt mit ünnepelni!

A címvédőt fogadják a Bikák

A címvédőt fogadják a Bikák

2024. dec. 20.

Az idén egyszer már legyőzött Brassó lesz a Dunaújvárosi Acélbikák csapatának vendége az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.

Gól nélkül nehéz

Gól nélkül nehéz

2024. dec. 19.

Hiába küzdött nagyot, nem sikerült betalálnia, így kétgólos vereséggel tért haza a Ferencváros otthonából a DAB jégkorong csapata az Erste Liga szerda esti fordulójában.

Bravúrközelben a DKSE

Bravúrközelben a DKSE

2024. dec. 19.

Fordulatos csatában szenvedett 3-1-es vereséget a TFSE elleni évzáró bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  2. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  3. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

  4. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  5. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő