Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: idegenben javítana a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
György László

facebook megosztás

spigott - 2016. már. 25., 15:19

A Siófok elleni vereséget követően ismét idegenben, ezúttal Békéscsabán lép pályára szombaton este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Fájdalmas, 27-25-ös vereséget szenvedett szerdán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese Siófokon, melyet elsősorban annak "köszönhettek" kézilabdázóink, hogy az első félidőben rengeteg hibát vétve hozták olyan helyzetbe magukat, amiből már nem tudtak visszakapaszkodni a lényegesen jobban sikerült második félidőben. A vereség egyben azt is jelentette, hogy a Siófok egy pontra megközelítette együttesünket a tabellán, vagyis továbbra is teljesen nyílt maradt a harc az alapszakasz 3-4. helyének megszerzéséért, melyre a mieink mellett az Érdnek és a Balaton-partiaknak is van még esélye.

A Kohász kézilabdázói mindenesetre nem búslakodhattak sokat a siófoki vereség miatt, hiszen szombaton már újabb nagyon fontos mérkőzés vár Zdravko Zovko tanítványaira, akik este hat órától a Békéscsaba vendégeként lépnek pályára. Hétvégi ellenfelünk ugyan csak a tizedik helyen áll a táblázaton, mégsem számíthat könnyű mérkőzésre együttesünk, hiszen hazai környezetben bárki dolgát meg tudják nehezíteni Szabó Valériáék, akik biztosan elszántan várják utolsó hazai mérkőzésüket az alapszakaszban.
Mint azt együttesünk másodedzője, György László elmondta, az akarattal a mieinknél sincs probléma, ám ahhoz, hogy el tudják hozni a két pontot szombaton, muszáj lesz hatvan percen keresztül jó játszaniuk.

Képek: DO-archív

"Nem számítunk könnyű összecsapásra szombaton sem, a Békéscsaba sokat javult és gyorsult az őszi, tizenöt góllal megnyert mérkőzésünk óta, ráadásul hazai pályán szerepel, s otthon lényegesen jobban és veszélyesebben játszanak, mint idegenben. A mi siófoki mérkőzésünk nem úgy alakult, ahogy azt előzetesen elterveztük, s ennek elsősorban az volt az oka, hogy egy félidőnyi előnyt adtunk ellenfelünknek azzal, hogy az első harminc percben nagyon sok hibával, fegyelmezetlenül játszottunk. A legfontosabb feladatunk éppen ezért az lesz szombaton, hogy az első perctől az utolsóig fegyelmezetten, a támadásainkra és a védekezésre is odafigyelve kell játszania a csapat minden egyes pályára lépő tagjának" – fogalmazott György László.

A rovat további hírei: Sport

Szépen fénylő ezüst a hosszú távú bajnokságon

Szépen fénylő ezüst a hosszú távú bajnokságon

2023. máj. 02.

Remek időeredménnyel, a második helyen zárták a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Baján megrendezett Hosszú Távú Magyar Bajnokság küzdelmeit a premier open kategóriában.

Szoros vereségek a középszakasz hajrájában

Szoros vereségek a középszakasz hajrájában

2023. máj. 02.

A MÁV Előre és a Szolnok elleni összecsapáson is döntő szettben szenvedett vereséget a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

Döntőt ért a jó szereplés

Döntőt ért a jó szereplés

2023. máj. 02.

A Danubius KSE hét versenyzője is bejutott a tollaslabdázók országos diákolimpiai fináléjába, melyet Kiskunfélegyházán rendeznek meg május 12. és 14. között.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2023. máj. 01.

Két szettben is megnehezítette a Dág dolgát, de nem tudott győzni az NB I Liga bronzpárharcának harmadik mérkőzésén a DKSE röplabda csapata.

Könnyed sikerek Egerben

Könnyed sikerek Egerben

2023. máj. 01.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapatának sem okozott gondot a három pont begyűjtése az Eger elleni korosztályos bajnokin.

Jön-e az újabb bravúr?

Jön-e az újabb bravúr?

2023. máj. 01.

Dágon folytatódik az NB I Liga három nyert mérkőzésig tartó csatája a DKSE röplabda csapata számára ma délután négy órától.

Három pontot ért a taktikus játék

Három pontot ért a taktikus játék

2023. ápr. 30.

Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve aratott 2-0-s sikert az Újpest második együttesének vendégeként a Dunaújvárosi FC labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eb-döntős a magyar válogatott!

  2. DSTV: vereség emelt fővel

  3. Közmeghallgatás a Városházán

  4. Új védővel erősített a DFC

  5. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő