Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: felemás mérleg

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. már. 18., 08:04

A DFVE serdülői háromgólos vereséget szenvedtek, míg az ifjúsági csapat hasonló arányú győzelemnek örülhetett a Szentes elleni bajnoki fordulóban.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is Szentesen ugrott medencébe a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában. A dunaújvárosi fiatalok közül a serdülők kezdték a programot, akikre igen nehéz meccs várt az egy hellyel mögöttük álló házigazdák ellen. Brávik Fruzsina együttese szoros találkozót játszott a szentesiekkel, s bár két negyedet követően még egyenlőt mutatott az eredményjelző, a második félidőben pontosabbak voltak a hazaiak, akik a harmadik felvonást egy, míg a negyediket két góllal nyerték meg, így végül 12-9-es sikernek örülhettek.

A DFVE ifjúsági csapatára is komoly rangadó várt, hiszen a forduló előtt a Szentes a második, míg a mieink negyedik helyen álltak úgy, hogy mindössze öt pont választotta el a csapatokat egymástól. A dunaújvárosi ifik ennek megfelelő elszántsággal vetették is magukat a küzdelembe, s a félidei szünetig háromgólos előnyt sikerült szerezniük. A fordulást követően nagyon igyekezett a hazai csapat, melynek az utolsó negyed előtt még volt esélye a pontszerzésre, de a Brávik-csapat remekül koncentrált a véghajrában is, s 11-8-as sikerrel csökkentette két pontra hátrányát a továbbra is második szentesiekkel szemben.

Eredmények, gólszerzők

Serdülők:

Szentes – DFVE 12-9 (3-2, 2-3, 3-2, 4-2)
A DFVE gólszerzői: Vályi V. 6, Velics 2, Fülöp 1.

Ifjúságiak:

Szentes – DFVE 8-11 (2-3, 1-3, 3-2, 2-3)
A DFVE gólszerzői: Mchunu 6, Vályi V. 4, Brezovszki 1.

A rovat további hírei: Sport

Búcsúzott a kupától a DKKA

Búcsúzott a kupától a DKKA

2025. nov. 08.

A házigazda fehérváriak gyakorlatilag végig vezetve győzték le a DKKA női kézilabdázóit a Magyar kupa harmadik fordulójában pénteken este.

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

2025. nov. 08.

Harminchárom találatot és huszonnyolc kiállítást hozó mérkőzésen gyűrte le a görög Alimos gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Fiatalok a főszerepben

Fiatalok a főszerepben

2025. nov. 07.

Ezúttal nem lesz dunaújvárosi résztvevője a magyar női vízilabda válogatott háromnapos összetartásának.

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

2025. nov. 07.

A Fabó Éva Sportuszodában látja vendégül a görög Alimos NAC Betsson gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében ma este hét órától.

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

2025. nov. 06.

Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.

Két vereség az Andersenben

Két vereség az Andersenben

2025. nov. 06.

A DAB-ASP gárdája szoros csatában, a DUE-Worm Angels sima meccsen szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

2025. nov. 05.

Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő