Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Az egyszerűség híve a dísztárgykészítő

Közélet
kézműves
Dunaújváros
foglalkozások

facebook megosztás

doszerk - 2016. ápr. 25., 07:26

Jelenleg gyesen van második kislányával Csákné Simon Anett, aki a gyermeknevelés mellett háztartást vezet, díszkertet épít és kézműveskedik. Ez utóbbi munkája kapcsán beszélgettünk vele.

- Pétervásárán nőttem fel, ott végeztem az általános iskolai tanulmányaimat is. A kreativitás már ott megérintett, hiszen édesanyám óvónő, majd tanítónő volt, és mint tudjuk, a pedagógusok igen kreatívak. Középiskolába Egerben jártam, felszolgálóként végeztem. Ezt követően pár évig külföldön, három- és négycsillagos hotelekben dolgoztam a hegyekben. Majd hazajöttünk Budapestre, de még ott sem volt lehetőségem kiélni ezt a szenvedélyemet, mert roppant kicsi lakásban éltünk. Öt évet töltöttünk a fővárosban, majd Dunaújvárosba költöztünk. Itt már több dolgot készítettem magunknak, de helyhiány miatt nem mertem nagyobb tárgyakat kreálni. Aki „kreatívkodik”, annak ugyanis helyre van szüksége, és azt a család nem támogatja egy idő után. Dunaújvárosban egy virágboltban dolgoztam, ahol sikerült a virágkötészetet elsajátítanom. Az egyik egykori kolléganőm a barátnőm lett, Riebl Andi, vele cserélünk gyakran eszmét még ma is, és ő mentorál. Sokat segít, tanácsot ad, legyen szó akár csomagolástechnikáról, akár virágkötészetről. Az esküvői díszítésekről, ajándékcsomagolási technikákról nem is beszélve.

Anett és férje, Olivér, külföldön ismerkedett meg. A párja szakácsként dolgozott, míg ő felszolgálóként egy osztrák hotelben.

- Megismerkedésünket követően gyorsan összekovácsolódtunk. Utána Svájcban és egy bajor négycsillagos hotelben dolgoztunk együtt felszolgálóként. Amikor hazajöttünk, akkor tudatosan vállaltunk gyermeket, de ez a városban töltött időszakra tevődött, mert Budapesten nem szerettünk volna gyermeket nevelni.

A dunaújvárosi évek alatt aztán a helyi főiskolán Kommunikáció és médiatudomány szakon, üzleti kommunikáció szakirányon végzett Anett. Német nyelvből nyelvvizsgát tett, és a szülés előtt a Body Fashion Magyarország Kft. helyi üzemében dolgozott adminisztrátorként és német nyelvű varrodai szaktolmácsként.

Anettnak és párjának két lánya van. Csák Laura kilenc éves, a Móricz iskola másodikos diákja, míg Csák Léna márciusban volt egy éves.

- Jelenleg a második gyermekemmel vagyok gyesen. Immáron Kisapostagon lakunk és most sikerült időt szakítanom arra, hogy tudok a családunk és a barátaink számára ajándékokat készíteni. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem vásárolok ajándékot, de sokkal jobban szeretem, ha önmagam készítem el. Egyrészt, mert leköt és élvezem ezt a munkát, másrészt, mert személyesebb így. Ráadásul ezeknek az ajándékoknak az ajándékozottak is örülnek, mert személyre szabott és hasznos a számukra. A játékokon kívül foglalkozom kisebb volumenű bútorok felújításával is. Ezek olyan bútorok, melyek családi örökségből származnak és erős az érzelmi kötődésem hozzájuk. A hobbim még a kertészkedés is. Van egy szép díszkertünk, amit évek óta gondozunk, nevelünk. Mostanában sok időm jut kreatívkodásra, dísztárgyak készítésére, pláne esténként. Ez inkább kikapcsol, mintsem fárasztana. Nagyon szeretem.

Kérdéseimre Anett elárulja, hogy az alapanyagait többnyire az interneten vásárolja, illetve kreatív szaküzletekben. A felhasznált faanyagok kizárólag magyar termékek, mert mint vallja, itthon is tudnak remek dolgokat készíteni, és ezzel is támogatja a magyar kisiparosokat. Hevesi lány révén ezeket az alapanyagokat, tárgyakat a Mátra és a Bükk környékén élő termelőktől, faiparosoktól vásárolja. Aztán máris a különböző stílusirányzatokról beszélgetünk.

- A nagy szerelmem a vintage stílus lett. Azért szeretek ebben a stílusban dolgozni, mert nem nagyon bonyolult elkészíteni az egyes tárgyakat, ellenben ezek mutatósak és a köztudatban is fokozatosan válik egyre népszerűbbé. Ezt a stílust önmagam, autodidakta módon tanultam meg. Sokat olvastam róla és több hónapig teszteltem a festékeket, az alapanyagokat.

Aztán ráterelődik a beszélgetésünk a jövőre. A nagy kérdés hamarosan időszerűvé válhat, és eldőlhet, hogy mindez csak hobbi marad, vagy kinövi magát vállalkozássá.

- Sokat gondolkodom azon, hogy merre tovább. A kézműves tárgyaimmal, termékeimmel több célom is van. Gondoltam arra is, hogyha több embert megérintene ez a stílus, akkor hivatalos formába terelném a tevékenységem. Jó lenne minél több emberrel megismertetni, megkedveltetni ezt a foglalatosságot. Szívesen hívnék életre work shopokat is. Természetesen modern stílusban is készítek különböző tárgyakat, feliratos, illetve képekkel ellátott gyertyákat, faliórákat, idényjellegű dolgokat egyaránt. Készítek nyári, őszi, téli, tavaszi kopogtatókat, selyem- illetve száraz virágokkal díszítve. A munkáimban az egyszerűségre törekszem, mert nem szeretem a csicsás dolgokat. A tárgyak bármilyen mintával mindenféle színben elkészíthetők. Tervezem, hogy lesz honlapom is a közeljövőben. Jelenleg a házunk melletti kis házban, a saját kis kuckómban dolgozom.

Anették igazán sportos családnak számítanak.

- Szívesen sportolok, sokat biciklizünk, kirándulunk. Ha a gyermekeink nagyobbak lesznek, nagy hegyi túrákra indulunk majd. A velencei biciklitúrán mindig részt vettünk, de tervezzük, hogy a mezőfalvi kerékpártúrán is elindulunk az idén.

A rovat további hírei: Közélet

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

2024. máj. 09.

Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  2. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  3. Idegenben szerepel a DKKA

  4. DSTV: ismerkedős napok

  5. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő