Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Baján is remekeltek a Dunaferr úszói

Sport
úszás
Dunaferr SE
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. ápr. 11., 18:04

Közel félszáz éremmel, a csapatverseny első helyével zárták hétvégén megrendezett a bajai EMEL Kupa küzdelmeit a Dunaferr SE korosztályú úszói.

Népes különítménnyel, 55 versenyzővel utazott el hétvégén a bajai EMEL Kupára a Dunaferr SE úszó szakosztálya, ahol igen erős mezőnyben kellett helyt állnia Berzlánovits Éva, Öri-Paczolai Györgyi és Szabó Gergő tanítványainak. A dunaújvárosi fiatalok ezúttal is bizonyították felkészültségüket, hiszen összesen negyvenhárom alkalommal állhattak dobogóra a megméretésen úgy, hogy tizenkét aranyérem mellett tizenöt ezüstöt és tizenhat bronzérmet szereztek. A dunaújvárosi fiatalok remek eredményeinek köszönhetően a csapatversenyben is brillíroztak a mieink, akik a pontverseny első helyét is magabiztosan szerezték meg a rendkívül erős mezőnyben. A szép csapatsiker mellett az egyéni elismerésekből is kijutott a Dunaferr SE úszóinak, hiszen Kállai Botond a 2004-es, míg Kovács-Seres Hunor a 2006-os korosztály legeredményesebb versenyzőjeként fejezte be a viadalt.

Kép forrása: Dunaferr SE facebook-oldal

A Dunaferr SE úszóinak dobogós eredményei

50 m fiú pillangó
(2004) - 2. Hegedűs Kristóf 0:33,25
(2005) - 2. Tücsök Bence 0:36,47, 3. Simon Dávid 0:36,75
(2006) - 1. Kovács-Seres Hunor 0:35,79, 3. Daru Zétény 0:37,62
(2007) - 2. Demény Zsombor 0:46,19

50 m leány pillangó
(2004) - 3. Lengyel Gréta 0:34,51

100 m fiú hát
(2004) - 1.Kállai Botond 1:10,53
(2005) - 1.Horváth István 1:18,58, 2. Tücsök Bence 1:21,79
(2006) - 2. Csehák Erik 1:24,91
(2007) - 2. Farkas Bátor 1:39,65

100 m leány hát
(2004) - 3. Körmendi Gréta 1:14,44
(2007) - 2. Gál Dóra 1:34,38

50 m leány mell
(2008) - 1. Szabó Bernadett 0:51,66

100 m fiú mell
(2005) - 1. Eszenyi Ábel 1:32,75
(2006) - 3. Csehák Erik 1:37,80

100 m leány mell
(2006) - 1. Horváth Hanna 1:36,71, 2. Kanyó Hanga 1:41,31, 3. Rauf Kíra 1:48,77

100 m fiú gyors
(2004) - 1. Kállai Botond 1:02,41
(2005) - 2. Horváth István 1:08,44, 3. Tücsök Bence 1:10,88
(2006) - 1. Kovács-Seres Hunor 1:10,96
(2007) - 3. Deményi Zsombor 1:31,68

100m leány gyors
(2004) - 1. Bilinszki Nikolett 1:07,06, 2. Körmendi Gréta 1:07,51, 3. Lengyel Gréta 1:08,14
(2005) - 2. Hromek Dóra 1:10,20
(2006) - 3. Szöllősi Kitti 1:19,10

100 m fiú vegyes
(2004) - 2. Kállai Botond 1:13,15
(2005) - 2. Horváth István 1:17,29, 3. Simon Dávid 1:24,87
(2006) - 1. Kovács-Seres Hunor 1:18,73, 3. Daru Zétény 1:25,96
(2007) - 3. Deményi Zsombor 1:36,68

100 m leány vegyes
(2004) - 2. Körmendi Gréta 1:17,38
(2005) - 3. Hromek Dóra 1:22,55
(2006) - 3. Horváth Hanna 1:29,34

4x25 m fiú gyorsváltó
(2006)  1. Dunaferr SE 1:03,93 (Daru – Csehák – Grosch – Kovács - Seres) országos csúcs

4x25 m leány gyorsváltó
1. Dunaferr SE 1:08,32 (Szöllősi- Hegedűs - Rafaisz- Horváth)

4x50 m fiú gyorsváltó
2. Dunaferr SE 2:07,96 (Hegedűs – Tücsök – Horváth – Kállai)

4x50 m leány gyorsváltó
3. Dunaferr SE 2:13,68 (Körmendi – Mester – Hromek – Bilinszki)

A rovat további hírei: Sport

Két vereség Egerben

Két vereség Egerben

2025. nov. 24.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is vereséget szenvedett az Eger elleni korosztályos bajnokin vasárnap délután.

Percekre volt az újabb bravúrtól a DAB

Percekre volt az újabb bravúrtól a DAB

2025. nov. 24.

Bár már három góllal is vezetett, nem tudott pontot szerezni a Brassó elleni székesfehérvári mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Mindenki tudja, hogy miért dolgozik

Mindenki tudja, hogy miért dolgozik

2025. nov. 23.

A törökországi Belekben edzőtáboroztak válogatott kenusaink. Ifj. Foltán László szövetségi kapitány elmondta, a kéthetes összetartás célja a vízimunka kitolása volt, Belekben ugyanis 25 fokban tudtak evezni a versenyzők.

Székesfehérváron a Brassó ellen

Székesfehérváron a Brassó ellen

2025. nov. 23.

A tabellán második Brassó elleni mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszának csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma délután három órától.

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2025. nov. 22.

Magabiztos, tízgólos győzelemmel zárta a KSI SE elleni fővárosi bajnokiját a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.

Győzelemmel köszöntötték a bajnokokat

Győzelemmel köszöntötték a bajnokokat

2025. nov. 22.

Félidőnként két-két gólt szerezve aratott 4-2-es sikert a naptári év utolsó meccsén a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Paksi FC II. elleni bajnokin, mely előtt a Dunaferr SE 2000-ben bajnoki címet szerző együttesét is köszönthették a hazai drukkerek.

A sereghajtóhoz látogat a DFVE

A sereghajtóhoz látogat a DFVE

2025. nov. 21.

A fővárosban, a KSI vendégeként ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság nyolcadik fordulójában szombaton délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő