Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Harmadik helyen zártak a serdülő tornászok

Sport
torna
Dunaferr SE
Dunaújváros
bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. ápr. 20., 14:17

A múlt hétvégén izgalmas hazai versenyeken voltak érdekeltek a Dunaferr SE tornászai, akik Budapesten, a Központi Tornacsarnokban szerepeltek az utánpótlás korúak Országos Csapatbajnokságának első fordulójában, mely egyben Budapest-Vidék Bajnokság is volt.

Címvédőként érkezett Budapestre a Dunaferr SE serdülő tornász csapata, akik népes mezőnyben mutatták be gyakorlataikat. Idén a 2003-2007 között született gyermekek alkotják a serdülők táborát, ezért a dunaújvárosiaknak is fiatalítania kellett együttesén. Ezúttal Makovits Mirtill, Kovács-Bokor Luca, Makai Lilla, Mayer Gréta mellett „újoncként” tette teljessé a csapatot Virág Zsófi és Horváth Laura. Mint azt Török Dániel edzőtől megtudtuk, a bemutatók során sajnos becsúszott néhány hiba, s ennek bizony ára is volt, hiszen a bajnokság első fordulója után a Dunaferr csapata jelenleg a 3. helyen áll a TC Békéscsaba és a KSI SE mögött, míg az összesített eredmények alapján a Vidék Bajnokságban 2. helyezett lett a Jóó Gabriella, Badics Réka, Trenka János és Török Dániel által felkészített gárda.

Makovits Mirtill, Kovács-Bokor Luca, Horváth Laura, Virág Zsófi, Makai Lilla, Mayer Gréti! Fotó: Takahashi Katsumi

Mint azt Török Dániel edző elmondta, veszve semmi sincs:
- Mi edzők bízunk abban, hogy az őszi 2. fordulóra maradéktalanul ki tudják javítani tornászaink a hibákat, anyagerősebb mozdulatokat tudnak beépíteni, s addigra már nagyobb versenyrutinra tesznek szert, így be tudják hozni jelenlegi hátrányukat.
A hétvége az Országos Utánpótlás Szerbajnoksággal folytatódott, ahol Badics Réka és Török Dániel tanítványai, Makovits Mirtill kadet, Miklós Dorina pedig ifjúsági korosztályban versenyzett. Dorina minden szeren pontszerző helyen végzett, ugráson és gerendán 4. talajon és felemás korláton pedig 6. lett. Ez az eredmény azért is szép tőle, mert ellenfelei az Ifjúsági Európa bajnokságra készülő válogatott tornászok voltak. Mirtill számára vegyesen sikerült ez a nap, hiszen lábsérülése ellenére ugráson a 6. helyet szerezte meg, és felemás korláton becsúszott egy kisebb hiba, mely a 3. helyet jelentette számára.
A tornászok nem pihennek, ugyanis április 30-án kerül sor a hazai rendezésű Dunaferr Kupára, melyre a szakosztály tagja gőzerővel készülnek.

Főoldali kép: amatőr felvétel

A rovat további hírei: Sport

Nem volt esély Debrecenben

2025. dec. 29.

Ezúttal a védekezés a kapusteljesítmény és a helyzetek kihasználása sem működött Debrecenben, így kiütéses vereségbe szaladtak bele Acélbikáink a DEAC ellen.

Dobogós helyek az évzárón

2025. dec. 28.

Négy éremmel zárták az év utolsó hazai érdekeltségű versenyét a Danubius KSE tollaslabdázói december 27-én.

Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

2025. dec. 28.

Debrecenben, a DEAC elleni összecsapással folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

2025. dec. 27.

Különleges helyzetben vannak a DKSE röplabdázói – mindenki tudja, hogy a felnőtt csapat esetében nagy nehézséget jelent, hogy valójában U20-as játékosok lépnek pályára náluk jóval idősebb és tapasztaltabb játékosok ellen hétről-hétre. A fiatalabb korosztályokban azonban szépen teljesítenek a lányok és a fiúk – év végi értékelőre kértük Tomanóczy Tibor vezetőedzőt. Hangkép.

Sérülések árnyékában is előrelépés

2025. dec. 27.

Felemás, ugyanakkor tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben – fogalmazott Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára az évértékelés során. A DKSE magyar válogatott kiválóságairól is elismerősen nyilatkozott.

Három pont a fa alá

2025. dec. 26.

Remek védekezéssel, kiváló kapusteljesítménnyel és jó helyzetkihasználással aratott kétgólos győzelmet a FEHA19 elleni mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

2025. dec. 26.

A Dunaújváros Darts Club aktív közösség – 2025-ben is számos versenyt rendeztek a közösség nagy örömére. Az év eredményeiről és említésre méltó eseményeiről Körmendi Mihály elnök számolt be. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (2.): a "Terítéken" ízőrzője

  2. Felhívás aranylakodalmas párok részére

  3. Nagyon közel volt a bravúrhoz a DKSE

  4. DSTV: szólóban a hangzsonglőr

  5. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szólóban a hangzsonglőr

DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő