Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: a közepes szint itt már kevés

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság
negyeddöntő
Debrecen
György László

facebook megosztás

spigott - 2016. ápr. 22., 07:25

György László másodedző szerint a két mérkőzés alapján megérdemelten jutott túl a DKKA női kézilabdázóink a Debrecen együttese a bajnoki negyeddöntőben. A remélt továbbjutáshoz sokkal fegyelmezettebb és motiváltabb játékra lett volna szüksége csapatunknak, melyből elmaradtak a jó egyéni teljesítmények is.

Az utóbbi évek legnagyobb bajnoki csalódását jelentő mérkőzését játszotta le szerdán este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a hazai ötgólos győzelem után hasonló arányban szenvedett vereséget Debrecenben, s az idegenben lőtt gólok száma miatt nem jutott be a bajnoki rájátszás legjobb négy együttese közé. A DVSC-től kapott tasli azért volt igazán fájdalmas, mert hiába voltak azért a közelmúltban is hullámvölgyre utaló jelek, kevesen gondolták volna, hogy az egyébként remekül küzdő Debrecen elleni párharcot nem hozza le sikerrel együttesünk.
Persze a szurkoló azért szurkoló, mert ilyenkor is kapaszkodókat keres, de lehet hibáztatni a rájátszás lebonyolítását, a közelmúlt nagyon erős bajnoki és nemzetközi programját, de a tények ettől még nem változnak: az elmúlt két találkozón nem bizonyítottuk be azt, ahogy annyival jobbak lennénk a Debrecennél, ami továbbjutást ért volna. Ezt a véleményt osztja csapatunk másodedzője, György László is, aki szerint sokkal több kellett volna csapatként és egyénileg is kézilabdázóinktól ahhoz, hogy bejussanak a legjobb négy közé.

"Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, hamar kétgólos előnybe került a Debrecen, de aztán sikerült rendezni a támadójátékunkat, sikerült gólokat lőnünk, végig egyenlő körüli eredményen tartottuk ellenfelünket, ugyanakkor sajnos már ekkor sem volt érezhető, hogy erősebbek vagyunk. A védekezésünk, valamint ezzel együtt a kapusteljesítményünk gyenge volt, ráadásul a második félidőt még borzasztóbban kezdtük, s az első szűk négy percben produkált 0-4-es részeredmény már komolyan rányomta a bélyegét a folytatásra és a meccs hajrájára is. Összességében a játékunk közepes volt, nem volt olyan nagy kilengés, mint a közelmúltban, amikor a jó és rossz teljesítmények váltották egymást egy-egy meccsen belül is, viszont bebizonyosodott, hogy egy ilyen rangadón ez sajnos nem elég. Egy játékosunk volt, Kovács Anna, akinek a teljesítménye jó volt, de a többiek közepes játékát nem bírtuk el, ahhoz, hogy továbbjussunk, sokkal több jó egyéni teljesítményre lett volna szükség.

Azt is el kell ismerni, hogy nagyon úgy tűnt, a Debrecen sokkal éhesebb volt a sikerre, mint mi, akik jóllakottan kézilabdáztunk, ráadásul, ahogy arra számítani is lehetett a hazai közönség űzte-hajtotta a DVSC-t, mely ebből erőt merített, s ki kell mondanunk, a mutatott játék alapján sajnos megérdemelten jutott rajtunk túl a Debrecen. Tudomásul kell venni, hogy egy ilyen párharcban, ahol ekkora a tét már extrát kell nyújtani, s ehhez nem elég egy játékosnak jól játszania. Itt jelentősége van az első percben kapott gólnak, az első percben kihagyott ziccernek, a buta kiállításoknak, nem lehet gondolkodás nélkül, fegyelmezetlenül kézilabdázni. El kell ismerni, hogy nem voltunk elég jók a továbbjutáshoz. Amikor jól játszunk, szeretjük dicsérni a csapatot, mert meg is érdemlik, de azt sem szabad szó nélkül hagyni, ha rosszak vagyunk, s ilyenkor többet gondolkodik az ember, hogy mit csinálhatott volna másként, de ehhez most már késő, a tény az, hogy nem jutottunk a négy közé, ami természetesen egy óriási pofon a csapat számára" – értékelt a Debrecenben elszenvedett 28-23-as vereség után együttesünk másodedzője.

Kovács Anna egyedül kevés volt! (Képek: DO-archív)

A csalódás tehát óriási, ugyanakkor együttesünk szakmai stábja nem engedi meg a játékosoknak azt, hogy sokáig búslakodjanak és rágódjanak a már megváltoztathatatlan tényeken, ugyanis várnak még komoly feladatok a Kohász kézilabdázóira. A bajnoki véghajrában illene jól szerepelni, ráadásul egyre közeledik az EHF Kupa fináléja, amire muszáj lesz összeszednie magát a csapat tagjainak, mert a Metzingen elleni párharc is kőkemény csatának ígérkezik.
"Annyi időnk volt sírdogálni, meg búslakodni, amíg hazaértünk Debrecenből, s bizony ez a három és fél órás út most nagyon hosszúnak tűnt. Ott még el lehetett elmélkedni a dolgokon, de mától már készülünk tovább, tudjuk, hogy a Váccal kell harcolnunk a következő fordulóban, majd jön az EHF Kupa döntője, szóval nincs idő a megállásra és gondolkodni azon, hogy tegnap mi volt. Az biztos, hogy a Vác elleni párharc első mérkőzését április 24-én, vasárnap délután öt órától játsszuk le a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, míg a visszavágóra május 11-én, tehát az EHF Kupa fináléja után kerítünk sort a váciak otthonában. Fel kell állnunk a most kapott pofonból, mert nagyon nehéz hetek előtt állunk, de ebből mindenkinek maximálisan ki kell vennie a részét, máshogy nem megy" – fogalmazott György László.

A rovat további hírei: Sport

A 40. helyezett Magyarország szerezte idén a legtöbb pontot

A 40. helyezett Magyarország szerezte idén a legtöbb pontot

2020. dec. 11.

A magyar válogatott a 40. helyen zárja a 2020-as évet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen az egy év alatt legtöbbet javult együttesként van feltüntetve.

Három dunaújvárosi tornász utazik az Eb-re

Három dunaújvárosi tornász utazik az Eb-re

2020. dec. 11.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány kihirdette a női tornászok Mersinben, december 17-én kezdődő Európa-bajnokságán szereplő magyar női felnőtt és junior csapat névsorát.

Továbbra is hibátlan Angyalok

Továbbra is hibátlan Angyalok

2020. dec. 10.

A Ferencváros otthonában is győzelemnek örülhetett az Angels NJSE női jégkorong csapata.

Becsülettel helyt állt Kazahsztánban a futsalválogatott

Becsülettel helyt állt Kazahsztánban a futsalválogatott

2020. dec. 10.

A tömeges megbetegedések miatt erősen tartalékos férfi futsalválogatottunk nem tudta megnehezíteni a világ legjobbjai közé tartozó kazah együttes dolgát a szerdai Eb-selejtezőn Nur-Szultánban, de végig becsülettel küzdött az 5-0-s hazai sikerrel zárult összecsapáson.

Elmaradt a bizonyítványosztás

Elmaradt a bizonyítványosztás

2020. dec. 10.

A koronavírus járvány alaposan átírta a Dunai Ökölvívó Sportegyesület idei esztendejét, ám így is tudtak minek örülni a dunaújvárosi bokszolók.

Válogatott keret a lengyel túrára

Válogatott keret a lengyel túrára

2020. dec. 09.

Keretet hirdetett a lettek és a lengyelek elleni felkészülési mérkőzések előtt Sean Simpson, a magyar jégkorong válogatott szövetségi kapitánya.

Vb-selejtező - Megvan a magyar válogatott programja

Vb-selejtező - Megvan a magyar válogatott programja

2020. dec. 09.

Elkészült a 2022-es labdarúgó-világbajnokság magyar érdekeltségű selejtezőcsoportjának programja, amely szerint az első és az utolsó mérkőzését Lengyelország ellen vívja majd Marco Rossi szövetségi kapitány csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő